Vágólapra másolva!
A listavezető Juventus növelte előnyét az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fiorentinát, míg a tavalyi bajnok és már most elég magányos üldözőnek tűnő Milan mindössze döntetlent ért el a Brescia otthonában.

A Juventus éppen annyit adott ki magából a Fiorentina ellen, amennyi a sikerhez kellett. Roppant gyenge első félidőt követően, a második játékrész derekán szerezte meg a mérkőzés egyetlen találatát a torinói együttes: az aranylabdás Nedved jobb oldali szögletét Oliveira fejelte 10 méterről Lupatelli kapujába. A címvédő Milan viszont nem tudott hálót zörgetni Bresciában, a gól néküli döntetlen pedig azt jelenti, hogy Fabio Capello "Zebrái" immáron hat ponttal vezetik a táblázatot.

A dobogóról letolta a Leccét az Udinese, mivel előbbi csapat a hátsó traktusban tartózkodó Siena otthonából csak egy pontot tudott elhozni. Pizzaróék viszont nem győztek és nem is akárhol, hanem a Stadio Olimpicóban. Iaquinta első félidő végén szerzett találata után, az 59. percben Sartort kiállították, Pizzaro büntetett, az első gól szerzője pedig belőtte csapata harmadik, saját maga második találatát, így (újabb) edzőbuktatónak tűnő 0-3 lett az összecsapás vége.

Továbbra is az Internazionale az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben, ennek ellenére Roberto Mancini együttese nincs ott a közvetlen élmezőnyben: a milánói kék-feketék immáron kilencedik döntetlenjüket jegyezték a pontvadászatban, s hatodikok.

Érdekesség, hogy a BL-hellyel kacérkodó Chievónak 8 rúgott gól (és negatív gólkülönbség!) elegendő az ötödik helyhez, míg a Roma 19 szerzett találattal tizenharmadik, a Parma pedig 12-vel mindössze tizenhetedik. Veronában nem igen foglalkoznak a gólaránnyal, inkább 1-0-ra legyőzték az Atalantát (hét helyet ugrottak előre egy forduló alatt), a szebb napokat is megélt Parma pedig idei második sikerét elérve szintén egy góllal verte a Regginát.

Persze a csütörtöki Messina-Palermo szicíliai rangadó még módosíthat a táblázaton, a hetedik helyezett hazai csapat egy esetleges győzelemmel feljöhet a negyedik helyre.

Serie A, 11. forduló:
AS Roma - Udinese 0-3 (0-1)
gól: Iaquinta (45., 83.), Pizzaro (60. 11-esből)
piros lap: Sartor (59. Roma)

Brescia - AC Milan 0-0
piros lap: Di Biagio (89., Brescia)

Chievo - Atalanta 1-0 (0-0)
gól: Tiribocchi (74.)

Internazionale - Bologna 2-2 (1-0)
gól: Mihajlovic (39.), Adriano (71.), illetve Petruzzi (49.), Belluci (87.)

Juventus - Fiorentina 1-0 (0-0)
gól: Oliveira (71.)

Livorno - Lazio 1-0 (1-0)
gól: Lucarelli (42.)
piros lap: Couto (93. SS Lazio)

Parma - Reggina 1-0 (0-0)
gól: Morfeo (79.)

Sampdoria - Cagliari 0-0

Siena - Lecce 1-1 (1-0)
gól: Pecchia (29.), illetve Cassetti (70.)

Messina - Palermo 0-0