Vágólapra másolva!
Gera Zoltán betalált Petr Cech kapujába a Chelsea ellen, a Premier League 11. fordulójának szombati játéknapján, csapata, a West Bromwich Albion ennek ellenére vesztesen hagyta el a pályát. Király Gábor ezúttal sem kapott gólt a Crystal Palace-ban, ennek is köszönhető, hogy a londoniak győztesen távozhattak a Birmingham City otthonából. Az Arsenal óriási meglepetésre hazai pályán vesztett pontot a Southamptonnal szemben, míg a MU Portsmouth-ban kapott ki.

Gera Zoltán a bajnoki címre hajtó Chelsea ellen is a WBA kezdőcsapatában kapott helyet, így olyan ellenfelekkel kellett szembenéznie a kezdő sípszó után, mint Wayne Bridge, vagy éppen John Terry.

Jól kezdte az összecsapást a héten edzőmenesztésen átesett a hazai együttes, és teljesen egyenrangú ellenfele volt a nagyhírű vendégcsapatnak. Az első félidőt gyakorlatilag komoly gólhelyzet nélkül küzdötték végig a felek, a játékrész hajrájában azonban az előrelopakodó Gallas megszerezte a vezetést a londoniaknak.

Szünet után a Chelsea valósággal lerohanta a WBA-t, aminek eredményeként Gudjohnsen gyorsan kétgólosra növelte a vendégelőnyt. Öt perccel az izlandi csatár gólja után Gera Zoltán egy remek ballábas kapáslövéssel hozta vissza a hazai reményeket, ám mielőtt istenigazából beleélhették volna magukat a hazai szurkolók a pontszerzésbe, Duff visszaállította a kétgólos különbséget.

A végére még maradt egy Chelsea-találat - az egész mérkőzésen nagyszerűen teljesítő Lampard jóvoltából -, így a Mourinho-csapat végül igazolta a papírformát. Gera Zoltán végigjátszotta az összecsapást, és gólja mellett csapata messze kapura legveszélyesebb embereként igazolta klasszisát.

A másik direkt - azért direkt, mert Fülöp Márton ugyan a Tottenham játékosa, bajnoki meccsen azonban még nem lépett pályára - magyar érdekeltségű összecsapáson a remek formába lendült Crystal Palace a Birmingham City otthonába látogatott, és nem kis meglepetésre begyűjtötte mindhárom bajnoki pontot.

A vendégcsapat gólját "természetesen" Andrew Johnson szerezte, mégpedig egy nagyon szépen kivitelezett kontratámadásból, Király Gábor pedig újfent lehúzta a rolót, így egymás után második bajnoki meccsét abszolválta kapott gól nélkül.

A további összecsapásokon végigtekintve feltétlenül említést érdemel az Arsenal együttese, hiszen az Ágyúsok a manchesteri vereség után ezúttal hazai pályán vesztettek pontot a Southamptonnal szemben, ráadásul úgy, hogy a 90. percben még a Soton vezetett.

A harmadik nagyágyú, a Manchester United nem tudta kihasználni az Arsenal botlását - valamint az Ágyúsok legyőzéséből származó saját lélektani előnyét - és ahogyan tavasszal, ezúttal is elvérzett Portsmouth-ban, a nagycsapatok "vesztőhelyén".

A szezon meglepetéscsapata, az Everton ezúttal ugyan nem győzött, viszont hátrányból pontot mentett az Aston Villa ellen a Goodison Parkban, így - ha most csak kis lépéssel is -, lohol az Arsenal és a Chelsea után.

Premier League, 11. forduló:
Arsenal - Southampton 2-2 (0-0)
gól:
Henry (67.), Van Persie (90.), illetve Delap (80., 85.)

Charlton Athletic - Middlesbrough 1-2 (0-1)
gól:
Johansson (46.), illetve El Karkouri (21., öngól), Zenden (58.)

Everton - Aston Villa 1-1 (1-1)
gól:
Bent (33.), illetve Hendrie (23.)

Fulham - Tottenham Hotspur 2-0 (1-0)
gól:
Boa Morte (33.), Cole (61.)

Portsmouth - Manchester United 2-0 (0-0)
gól:
Unsworth (53., 11-esből), Yakubu (72.)

West Bromwich Albion - Chelsea 1-4 (0-1)
gól:
Gera (56.), illetve Gallas (45.), Gudjohnsen (51.), Duff (59.), Lampard (81.)

Birmingham City - Crystal Palace 0-1 (0-1)
gól:
Johnson (41.)

Blackburn Rovers - Liverpool 2-2 (2-1)
gól:
Bothroyd (16.), Emerton (45.), illetve Riise (7.), Baros (54.)