Vágólapra másolva!
A legjobb 16 közé jutás volt a tét a labdarúgó Magyar Kupában, és az élvonalbeli csapatok többsége sikeresen vette az akadályt, a Győr és a Diógyőr azonban elbúcsúzott a küzdelmektől. A győriek a BKV Előrétől, a borsodiak a Dunaújvárostól kaptak ki 2-1-re. 

A bajnokságban listavezető Ferencváros Dabason győzött 4-0-ra, Zavadszky duplázott, Tőzsér és Sowunmi pedig egyszer-egyszer vette be az egyébként remekül védő Urai kapuját.

Az Újpest a fiatal Vermes góljával szerezte meg a vezetést Győrben, a harmadosztályú Integrál DAC ellen, aztán a hazaiaktól Czetti kétszer is beköszönt a lilák kapuját őrző Illyésnek, igaz, közben Feczesin is betalált, így húsz perccel a vége előtt 2-2 állt az eredményjelzőn Végül Simek és Tóth Norbert biztosította be az Újpest továbbjutását, sőt a 91. percben Kovács Zoltán feltette az i-re a pontot.

A BKV már az első félidőben kétgólos előnybe került a Győr ellen, ráadásul a vendégektől Vincze Gábort kiállította a bíró. A második játékrész derekán a Győr egy öngóllal szépített, ám többre nem futotta az erejükből.

A Diósgyőr nem szerzett gól Dunaújvárosban, ennek ellenére csak 2-1-re nyert a másodosztályú alakulat, mivel Vaskó a saját kapusát csapta be. Szerencséjére a másik oldalon Kalina és Lukács is jól célzott, így a bajnokságban feljövőben lévő miskolciak kiestek.

Horváth Ferenc megszerezte első és második gólját a Fehérvárban, így nagy szerepe volt abban, hogy a piros-kékek fordítottak Szolnokon. Érdekesség, hogy a szolnokiak gólját az egykori fehérvári hátvéd, Disztl László fia lőtte.

Megszenvedett a Békéscsaba a Haladás ellen, a szombathelyiek egészen a 90. percig vezettek, ekkor érkezett Rubint, és kiharcolta a hosszabbítást, amelynek harmadik percében Miculescu már a viharsarkiakat juttatta előnyhőz, és bár még mindkét oldalon volt egy-egy kiállítás, az állás nem változott.

A Debrecen is a hajrára hagyta a döntést, Kerekes a 88. percben fejelte a győztes gólt, addig kiválóan tartotta magát az NB II-es Felcsút.

Labdarúgó Magyar Kupa, 3. forduló:
Baktalórántháza SE (NB II) - Budapesti Vasas 2-3
Szolnoki MÁV Neusiedler (NB I/B) - Fehérvár FC 1-3
Szentesi TE (NB II) - Pécsi MFC 1-6
Dabas FC (NB II) - Ferencváros 0-4
Szeged FC (NB I/B) - MTK Budapest 0-4
Dunaújvárosi FC (NB I/B) - Diósgyőri BFC 2-1
Balatonlelle (NB II) - Kaposvári Rákóczi 0-3
Ajkai FC (NB III) - Matáv-Sopron 0-5
Rakamazi SSC (NB III) - Lombard Pápa 0-1
BKV Előre (NB I/B) - Győri ETO 2-1
Győri Integrál DAC (NB II) - Újpest FC 2-5
Szombathelyi Haladás (NB I/B) - Békéscsabai EFC 1-2 - hosszabbítás után
Felcsút SE (NB II) - Debreceni VSC 2-3
Kazincbarcika (NB II) - Pénzügyőr SE (NB II) 1-0
Bodajk (NB I/B) - Makó FC (NB I/B) 2-1 - hosszabbítás után