Vágólapra másolva!
A kétgólos Eto'o és a két gólpasszt jegyző Ronaldinho vezérletével a Barcelona legyőzte hazai pályán a Zaragozát, a spanyol bajnokság negyedik fordulójának zárómérkőzésén.

Két kényszerű cserével kezdődött a mérkőzés, és mindkettő a Barcelonát érintette hátrányosan, előbb Silvinho bicegett le, akit Van Bronckhorst váltott, majd Gabri maradt a füvön, helyette Belletti jött be. A hírek szerint a brazil hátvédre egyhónapos kihagyás vár, Gabri rosszabbul járt, keresztszalag-sérülése miatt akár fél évre is kidőlhet.

A 12. percben jött az első hazai helyzet, Deco rajzolta a labdát Giuly lábára, a francia át is emelte a kifutó Luis Garcia felett, de a játékszer keresztbe elsuhant a kapu előtt, biztos, ami biztos egy Zaragoza védő jó nagyot belebikázott a labdába. Két perccel később Eto'o passzolt Villához saját térfelének közepén, a Zaragoza csatára pedig köszönte a lehetőséget, és 20 méterről a kapufa segítségével a hálóba tüzelt.

A katalánok távoli kísérletekkel próbáltak egalizálni, de Van Bronckhorst lövésénél Luis Garcia, Xaviénál a reklámtábla hárított. Aztán Eto'o helyrehozta hibáját, jobbról befelé indult, egy lövőcsellel elküldte az elécsúszó védőt, majd a tizenhatosról a jobb sarokba lőtt. A félidő vége előtt még Villa riogatta a Barca-drukkereket, és precízen célozta meg a rövid sarkot, de Victor Valdes éber volt, és kitolta.

Olvasóinkat kérdeztük

Bajnokok Ligája

Lement az első kör, bemu-tatkoztak a csapatok.

A látottak alapján ki a favo-rit?
Hát, nem a Real 3548 szavazat - 63,4%
Teljesen nyilvánvaló: a Fener 721 - 12,9%
A Werder, ha Lisztes felépül 719 - 12,8%
A Roma, ha ki nem zárják 608 - 10,9%
Összesen: 5596
Köszönjük szavazatát!


Eto'o meg is lépett a 66. minutumban, ám az utolsó pillanatban elcsúszott, és szögletre mentettek előle a védők. A mentés csak átmenetire sikeredett, mivel a korner után Deco készítette le lövésre Xavinak, aki 22 méterről óriási gólt lőtt a léc alá. Két percre rá Ronaldinho lépett ki egy zseniális mozdulat után, majd a kapus mellett is elszambázott, de az üres kapu helyett a kapufára gurított.

Nem lankadt azonban a karmester, és egy "jobbra nézek, balra adom" passzal szöktette Van Bronckhorstot, aki ballal betette a jobb sarokba, háromgólosra növelve a gránátvörös-kékek előnyét. A különbség meg is maradt, a végén még kicsit gálázott a Barca, a közönség ollézott, Ronaldinhóék eldugták a labdát, és teljesen megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Primera División, 4. forduló:
Barcelona - Zaragoza 4-1 (1-1)
gól:
Eto'o (26., 46.), Xavi (66.), Van Bronckhorst (78.), illetve Villa (14.)