Vágólapra másolva!
Hatvankilenc éves korában gyomorrákban elhunyt Brian Clough, a Nottingham Forest labdarúgócsapatának egykori vezetőedzője.

Clough szülővárosában, Middlesbrough-ban kezdett el futballozni, és 222 mérkőzésen 204 gólt szerzett, valamint kétszer a válogatottban is pályára lépett. Egy térdsérülés miatt korán visszavonult, de edzőként hamar komoly eredményeket ért el.

30 évesen a Hartlepool menedzsereként a legfiatalabb tréner volt a ligában, majd a Derby csapatához került, amellyel 1972-ben bajnoki címet szerzett. 1975-ben vette át a Nottingham Forest irányítását, amellyel 18 éves edzősködése idején sikert sikerre halmozott.

1978-ban a Foresttel is bajnokságot nyert, majd 1979-ben és 80-ban is elhódította csapatával a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, emellett a Ligakupában is négyszer diadalmaskodott. Clough 1993-ban távozott a Nottinghamtől, miután a gárda kiesett az élvonalból.

Nigel Doughty, a Nottingham elnöke lesújtva nyilatkozott a hír hallatán: "A siker, amit a csapattal aratott, a futballtörténelem legnagyobb tettei közé kívánkozik. Bárhol vagy a világban, a Nottingham szó hallatán mindenki Robin Hoodra és Brian Clough-ra gondol, és nem kétséges, hogy rengeteg embernek szerzett örömet."