Vágólapra másolva!
A Bologna FC az előző bajnokságot a 12. helyen zárta, amit egyértelműen csalódásként éltek meg a klub háza táján, hiszen úgy vélték, a Carlo Mazzone rendelkezésére álló játékoskeret jóval többre is képes lehetett volna. Az olasz szokásokkal ellentétben mégsem váltott edzőt a klub (azért egy Mazzonét nem illik egyszerűen kirúgni), így ősszel is a hetvenedik életévéhez közelítő mester irányítja a csapatot a bajnokságban.

Az azonban jelenleg még nagy kérdés, hogy a szeptemberi első bajnokin milyen összeállításban szerepelnek majd a piros-kékek, hiszen az átigazolási időszakban jórészt csak veszteségek érték a gárdát, és Itáliában egyöntetű vélemény, hogy a jelenlegi állomány nem alkalmas komolyabb célok elérésére.

Még annak ellenére sem, hogy a nyári Európa-bajnokság legjobb játékosát sikerült leigazolnia a vezetőségnek. Az aranyérmes görög válogatott csapatkapitányáról, Teodorosz Zagorakiszról van szó, aki hosszas huzavona után került Bolognába. Már az Eb-döntő másnapján megjelent a világsajtóban az átigazolás híre, melyet azonban a középpályás (korábbi) klubja, az AEK Athén hevesen cáfolt. Néhány nap múlva aztán pont került az ügy végére, így Zagorakisz Olaszország felé vehette az irányt (egyelőre csak képletesen, hiszen a játékos szabadságát tölti).

Az októberben már krisztusi korba lépő futballista számára egyébként nem lesz ismeretlen a légiósélet, hiszen 1998-tól két szezonon keresztül az angol Leicester City játékosa volt (egyik gólját felterjesztették az év találata címre is), de Olaszországban korábban csak ellenfélként járt. Első, bolognai játékosként adott nyilatkozatában új kenyéradója, Renato Cipollini klubelnök fáradozásait köszönte meg, majd hozzátette, természetesen nagyon boldog, hogy a Serie A-ban futballozhat, hiszen, mint fogalmazott: "Minden labdarúgó álma az, hogy Olaszországban játszhasson."

A jelek szerint nem minden Bologna-játékos gondolja ezt így, hiszen akadt olyan focista, aki külföldre igazolt a piros-kékektől. Emiliano Morettiről van szó, aki Claudio Ranieri hívására a Valencia CF olasz kontingensét erősíti a következő öt évben. Nemcsak Moretti, hanem szinte a teljes védelem összecsomagolt, és távozott Bolognából a nyáron (és nem csak nyaralni), hiszen Cristian Zaccardo a merész terveket szövögető újonc Palermóhoz, Cesare Natali az Atalantához, Emanuele Troise pedig a másodosztályú Napolihoz igazolt, sőt, Marco Zanchi szerződés-hosszabbítására sem érdemes mérget venni.

Nem sok hátvéd maradt tehát a keretben, így mindenképpen igazolni kellett valaki(ke)t. A brazil Juárez és a horvát Vlado Smit visszatért kölcsönből (előbbi Sienában, utóbbi Bergamóban futballozott tavasszal), az egykori AC Milan-nevelés, Daniele Daino pedig az Anconát hagyta ott a Bologna kedvéért, de ők azért csak komoly túlzással nevezhetők a távozókhoz hasonló képességű játékosoknak (Moretti és Zaccardo például alapembere volt a néhány héttel ezelőtt utánpótlás-Európa bajnoki címet nyert olasz válogatottnak).

Az új bolognai hátvédsor alapembere Fabio Petruzzi lehet, a Bresciától igazolt középső védő ugyanis egy-két évvel ezelőtt még a liga egyik legjobbja volt posztján, ám az előző bajnokságban már nem mindig fért be klubja kezdő csapatába. Élete legjobb formájában Carlo Mazzone keze alatt játszott a kék-fehéreknél, így nyilván a mester és tanítványa is örül, hogy újra együtt dolgozhatnak.

A középpályán is volt némi mozgás a Renato dall'Ara stadionban, és innen is inkább mentek, mint jöttek a játékosok. Távozott a japán karmester, Nakata Hidetosi (ebbe az ügyletbe nemigen volt beleszólása a Bolognának, mivel Nakata az AC Parma játékosa, és klubja oda adja kölcsön, ahová akarja, márpedig ezúttal az újonc Fiorentinának akarta), és ne keressék a keretben Samuele dalla Bonát sem, az ifjú középpályás a Leccéhez igazolt, állandó játéklehetőség reményében.

Persze azért érkezett is szervező játékos, mégpedig egy olasz, külföldről. Federico Giunti az illető, akin két, a török Besiktasnál töltött idény után vett erőt a honvágy (kevésbé szépen fogalmazva, a 33 éves játékos már nem fér be Vicente del Bosque nagy terveibe és megerősített gárdájába), és végül a Bologna lett Giunti ötödik olasz élvonalbeli csapata (az AC Perugia, az AC Parma, az AC Milan és a Brescia után).

Csatárposzton egyelőre nem volt nagy mozgás (Fausto Rossininek lejárt a kölcsönszerződése, így visszatért az Atalantába, a Sampdoriának kölcsönadott Giacomo Ciprianit és az előző szezont Bergamóban végigjátszott Luigi della Roccát pedig a Bologna rendelte vissza), pedig egy gólerős támadóra mindenképpen szüksége lenne a csapatnak. Giuseppe Signori ugyanis már tavasszal bejelentette visszavonulását, és a csapatkapitányt nem sikerült meggyőzni a folytatásról, így valaki kell, aki pótolni tudja, ha nem is Signori meghatározó szerepét, de legalább a góljait.