Vágólapra másolva!

"A Bayern és a Real játékosairól is csak az elismerés hangján beszélhetek" - kezdte Székely Ferenc. "Egymással és velünk szemben is rendkívül korrekten viselkedtek, látszott, hogy igazi profi sportemberek. Pedig akadtak zűrös jelenetek, főként a hajrában, ami nem csoda, hiszen ilyen mérkőzéseken óriási a tét, ennek megfelelően pedig a feszültség is a labdarúgókban. A lefújást követően azonban úgy borultak össze a két csapat játékosai, mintha gyerekkori pajtások lennének. A Roma-Galatasaray mérkőzés befejezéséhez képest Münchenben paradicsomi állapotok uralkodtak, a hangulat meg egyenesen magával ragadó volt. A meccs előtt egyébként bejött az öltözőbe Franz Beckenbauer, a Bayern elnöke is, aki hozzám fordulva megjegyezte, éppen most küldött Budapestre egy dísztáviratot Puskás Ferencnek 75. születésnapja alkalmából. Természetesen mindezt a Real vezetői is megtették egykori játékosukkal. Összességében, azt hiszem, jó mérkőzés volt, s talán én sem hoztam szégyent az országra."

Bánki József

Ajánlat:

A Real akart a Bayern lenni

Korábban:

Székely Ferenc lenget a futball vb-n

Fórum:

Ki lesz a BL-győztes?