Vágólapra másolva!

A B csoport még mind a négy résztvevőnek reális esélye van arra, hogy bejusson a legjobb nyolc közé, de a Liverpoolnak ehhez most már nyernie kell a Galatasaray ellenében. A Vörösök a csoportmérkőzések második fázisában eddig ugyanis csak egy pontot szereztek, és most sem győznek, akkor minden bizonnyal lemondhatnak továbbjutási álmaikról.

A hazaiak akár két új szerzeményt is harcba küldhetnek a törökök ellen, akik közül azonban valószínűleg csak a portugál Abel Xavier szerepel majd, hiszen a cseh Milan Baros eddig egyetlen percet sem kapott a gárda trénerétől, Phil Thompsontól, aki örömmel konstatálhatta, hogy az Aranylabdás Michael Owen felgyógyult kisebb sérüléséből, és játékra jelentkezik.

A másik oldalon a legnagyobb vérveszteséget a játékmester Sergen Yalcin kiesése jelenti, a válogatott középpályás két hete ugyanis térdszalag-szakadást szenvedett, és így ebben az idényben már nem léphet pályára. A Galata a múlt hét végén egyébként a török örökrangadón 1-0-s vereséget szenvedett a Fenerbachétől, ráadásul úgy, hogy a meccset hét emberrel fejezte be, vagyis a hangulat nem a legjobb a klubnál. A tréner, Mircea Lucescunak azonban nem kell azon izgulnia, hogy menesztik-e egy esetleges vereség után, hiszen a napokban hosszabbította meg szerződését két évvel.

Ami a Barcelona-Roma csúcsrangadót illeti, a meccs pikantériáját az adja, hogy az olaszok mesterét, Fabio Capellót az utóbbi napokban egyre többször hozták kapcsolatba a katalánokkal. A tréner persze élénken cáfolta a híreszteléseket, és kijelentette, hogy kitöltő 2003-ig érvényes szerződését a Farkasoknál.

A Barca egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehet a csoportgyőzelem felé, hiszen jelenleg is a katalánok vezetik a kvartettet. A hazaiak mestere, Carles Rexach a hírek szerint ismét a kezdő csapatba nevezi Xavit, aki a hét végi, Deportivo elleni bajnokit kihagyta, és ismét bizalmat szavaz a Coruna ellen remekül szuperáló Rivaldo-Kluivert-Saviola támadótriónak. A másik oldalon várhatóan csak két csatár lesz a pályán Francesco Totti és Gabriele Batistuta személyében, vagyis a rómaiak óvatosabban futballoznak majd, de persze a győzelem lehetőségét ők sem adják fel.

Ami az A csoportot illeti, papíron itt nincsen túl sok nyitott kérdés, és ha az esélyesek szerdán begyűjtik a három pontot, akkor azzal el is dőlhet a továbbjutás kérdése. Az eleddig pont nélkül álló FC Nantes számára a Bajnokok Ligája amúgy is mellékessé vált, a Kanárik első számú célkitűzésüknek azt tartják, hogy a francia bajnokságban minél előkelőbb helyen végezzenek, nemrégen ugyanis még a kiesés veszélye fenyegette őket. A decemberi edzőváltás azonban jót tett a csapatnak, a gall pontvadászatban azóta sorra aratják a győzelmeket, de nagy kérdés, hogy mindez mire lesz elegendő az európai elitbe tartozó Manchester Uniteddel szemben.

Az angoloknál az összes, kisebb sérüléssel bajlódó focista (Beckham, Verón, Barthez) felépült, így a lehető legjobb összeállításban lépnek majd pályára. Ez egyben azt jelenti, hogy valószínűleg megint az Alex Ferguson által erőltetett 4-5-1-es felállást alkalmazzák majd, vagyis Solskjaernek csak a kispadon jut hely, és Paul Scholes lesz a kinevezett csatár.

A Boavista-Bayern München mérkőzésen már kiegyensúlyozottabbnak tűnnek az erőviszonyok, hiszen a németeknek nem nagyon megy mostanában, a Bundesligában mindössze az ötödik helyet foglalják el. A portugál győzelem még így is meglepetésnek számítana, pedig a Boavista az idény folyamán hazai pályán már a Borussia Dortmundot is legyőzte - azt a csapatot, amely jelenleg az élen áll a német pontvadászatban.

Ajánlat:

Fórum:

Ki lesz a BL-győztes?