Vágólapra másolva!

A D csoportban szereplő négy együttes közül háromnak nem nagyon megy hazája bajnokságában, így ezen gárdák számára a Bajnokok Ligája részben a javítási lehetőséget is jelenti. Különösen igaz ez az FC Nantes-ra, hiszen a francia bajnokcsapat a gall pontvadászatban egyelőre utolsó, és még meccset sem tudott nyerni. A BL-ben viszont jól kezdett a csapat, és ennek köszönhetően négy meccs után vezette a csoportot. A PSV Eindhovenhez látogatva tehát a Kanárik számára egy győzelem már a továbbjutást jelentette volna, de a hollandok számára is létfontosságú volt a három pont megszerzése, lévén egy hét múlva Isztambulba kell utazniuk. Ennek megfelelően a Philips-gyári együttes volt az aktívabb, de nem tudta feltörni a masszívan védekező vendégek hátsó alakzatát. Igaz, a hazaiak sem voltak csúcsformában, amit jól bizonyít, hogy próbálkozásaik többsége még csak el sem találta a kaput.

lazio pana reuters
Crespo hiába ijesztegette a törököket, a római gólt Stankovic lőtte

A C csoportban a két hazai együttes azzal a tudattal lépett a pályára, hogy győzelmükkel már a legjobb 16 között érezhetik magukat. Igaz, az Arsenalnak annyival nehezebb dolga volt, hogy minimum kétgólos különbséggel kellett nyernie az üdvösséghez. Ehhez képest az első félidőben nem tudták bevenni a Mallorca kapusának, Leo Francónak hálóját. Utóbbi egyébként sérülten, beinjekciózva vállalta a játékot, mivel a gárda másik portása, Carlos Roa sérült, és a spanyolok nem akarták a harmadik számú hálóőrt, Mikit bevetni. A második játékrészben aztán két perc alatt rúgott két gólt a hazai együttes, ám Novo szépíteni tudott, ami azt jelentette, hogy az angoloknak még egy találatra volt szükségük. Ezt végül az utolsó percben sikerült elérniük, és a gólszerző ki is lehetett volna más, mint Thierry Henry: a francia támadónak ez már az ötödik gólja volt ugyanennyi meccs alatt az idei BL-ben. A Panathinaikosz számára már nem jelentett ekkora gondot a Schalke 04 legyőzése. A görögök hazai pályán egyelőre százszázalékosak, és még gólt sem kaptak.

Thompsonnal még veretlen a 'Pool

A döntetlen egyik együttesnek sem jött igazán jól, hiszen ezzel továbbra is izgulniuk kell, mivel a Borussia Dortmund, ha nyögvenyelősen is, de "behúzta" a három pontot a Kijev ellen. A találkozót a cseh Tomas Rosicky egyetlen villanása döntötte el, és most látszódott csak igazán, hogy az apró termetű játékmester milyen fontos a BVB számára. A kijevi együttesben Bodnár László csereként lépett pályára, Lobanovszkij mester a jugoszláv Goran Gavrancsics helyére küldte be a 62. percben.

A nap szuperrangadójára Madridban került sor, ahol a Real Madrid az AS Romát fogadta. A királyi gárda számára tulajdonképpen nem volt tétje a meccsnek, hiszen a madridiak már bebiztosították továbbjutásukat, ám a meccs hatalmas presztízzsel bírt, arról nem is beszélve, hogy végre Zinedine Zidane is bemutatkozhatott a Realban a Bajnkok Ligájában. Nos, a francia világ- és Európa-bajnok egyelőre továbbra sem számít jó ómennek, mert az eddig százszázalékosan teljesítő gárda vele nem tudott győzni. A madridiak ebben a szezonban nyolc meccset játszottak Zidane-nal a soraikban, de ezekből a mérkőzésekből csak egyet tudtak megnyerni, pedig még azt sem lehet mondani, hogy a francia rosszul futballozna... A királyi gárda egyébként most is közel állt ahhoz, hogy vereséget szenvedjen, hiszen sokáig 0-1 volt az állás, és az egyenlítő találat vitatható körülmények között esett, hiszen a vendégek védője, Zebina a tizenhatoson belül a földön feküdt, ám a hazaiak nem rúgták ki a labdát, hanem folytatták az akciót, amelynek végén tizenegyeshez jutottak. Az ikszhez azonban ez sem lett volna elég, ha a rómaiak argentin futballistája, Gabriel Batistuta a régi formájában játszik: a csatár máskor annyi helyzetből, amennyit most kihagyott, legalább három gólt szokott szerezni, ráadásul szerencséje sem volt, mert távoli szabadrúgása után a felső kapufáról vágódott vissza a labda. A csoport másik meccsén született a nap legmeglepőbb eredménye, az Anderlecht ugyanis hazai pályán szaladt be egy hatalmas pofonba a Lokomotiv Moszkva ellen. Az oroszok eddig négy meccsen két gólra voltak képesek, erre most ötöt vágtak szerencsétlen De Wildének, és a brüsszeli egyesület ezzel fennállása legnagyobb különbségű hazai vereségét szenvedte el a nemzetközi kupákban.

Zidane, a rossz ómen
A csoport
Real Madrid - AS Roma 1-1 (0-1)

Real Madrid:
AS Roma:
gól:
sárga lap:

RSC Anderlecht - Lokomotiv Moszkva 1-5 (1-2)
Október 24., Brüsszel, Constant vanden Stock-stadion, 22 500 néző, vezette: McCurry (skót)
RSC Anderlecht: De Wilde - Crasson, Ilics, De Boeck, Hendrikx - Vanderhaeghe, Hasi, Szaid (De Bilde 46.), Jascsuk - Mornar, Dindane (Jesztrovicd 64.)
Lokomotiv Moszkva: Nyigmatullin - Szennyikov, Lexetho (Nyizsegorodov 84.), Ignasevics, Csugajnov - Cserevcsenko, Loszkov, Iszmajlov, Mamimov - Obiorah (Buznyikin 55.), Pimenov (Drozdov 76.)
gól: Ilics (2.), ill. Iszmajlov (13.), Szennyikov (28.), Pimenov (58.), Buznyikin (63., 69.)
sárga lap: Cserevcsenko, Lexetho.

B csoport
Borussia Dortmund - Dinamo Kijev 1-0 (1-0)
Október 24., Dortmund, Westfalen-stadion, 42 000 néző, vezette: Vasszarasz (görög)
Borussia Dortmund: Lehmann - Evanílson, Wörns, Metzelder, Dedé - Reuter, Rosicky, Oliseh - Sörensen (Bugri 84.), Koller, Ricken (Madouni 90.) Dinamo Kijev: Reva - Neszmacsnij, Vascsuk, Ghioane, Gavrancsics (Bodnár 62.) - Belkevics, Huszin, Fedorov, Hackevics - Melascsenko, Idahor (Cernat 54.)
gól: Rosicky (34.)
sárga lap: Cernat.

Boavista - Liverpool FC 1-1 (0-1)
Október 24., Porto, Do Bessa-stadion, vezette: Nilsson (svéd)
Boavista: Ricardo - Pedro Emanuel, Paulo Turra, Ruí Oscar (Martelinho 26.), Erivan - Frechaut, Petit, E. Sánchez - Goulart (Marcio Santos 56.), Duda (Bosigwa 56.), Elpidio Silva
Liverpool FC: Dudek - Henchoz, Hyypiä (S. Wright 5.), Hamman, Carragher - Riise, Murphy, McAllister (Berger 75.), Smícer - Heskey, Fowler
gól: Elpidio Silva (60.), illetve Murphy (17.)
sárga lap: Hamann.

C csoport
Panathinaikosz - Schalke 04 2-0 (1-0)
Október 24., Athén, Aposztolosz Nikolaidisz-stadion, 18 000 néző, vezette: Sars (francia)
Panathinaikosz: Nikopolidisz - Szeitaridisz (Saric 69.), Henriksen, Vokolosz, Fisszasz - Michaelsen, Basszinasz (Gumasz 64.), Paulo Sousa, Karagunisz - Konsztantinu (Vlaovic 73.), Olisadebe
Schalke 04: Reck - Hajto, Waldoch, Matellán (Böhme 50.) - Van Kerckhoven, Kmetsch, Möller, Wilmots (Mulder 67.), Vermant (Thon 79.) - Sand, Asamoah
gól: Olisadebe (31.), Konsztantinu (60.)
sárga lap: Konsztantinu, Fisszasz, Asamoah, Thon, Kmetsch.

Arsenal FC - RCD Mallorca 3-1 (0-0)
Október 24. London, Highbury, vezette: Jol (holland)
Arsenal FC: Wright - Lauren, Keown, S. Campbell, Van Bronckhorst - Ljungberg (Kanu 79.), Vieira, Grimandi (Parlour 84.), Pires - Bergkamp (Wiltord 72.), Henry
RCD Mallorca: Leo Franco - Olaizola, Fatih (Biagini 65.), Nadal, M. Soler - Novo, Engonga, Marcos (Robles 72.), Campano - Paunovics, Luque (Carlos 81.). Edző: Kresic
gól: Pires (61.), Bergkamp (63.), Henry (90.), illetve Novo (74.)
sárga lap: Fatih.

D csoport
Lazio - Galatasaray 1-0 (0-0)
Október 24., Róma, Olimpico-stadion, vezette: Levnyikov (orosz)
Lazio: Peruzzi - Stam (Pancaro 15.), Nesta, Favalli, Negro, Giannichedda, Mendieta, César, Fiore (Sztankovics 62.) - C. López (S. Inzaghi 71.), Crespo
Galatasaray: Mondragón - Perez, Emre A., Vedat (Suat 16.), Victoria (Serkan 81.), Flerquin, Bülent A. , Hasan Sas, Ergün Penbe - Sergen, Ümit Karan (Arif 64.)
gól: Sztankovics (71.)
sárga lap: S. Inzaghi.

PSV Eindhoven - FC Nantes 0-0
Október 24., Eindhoven, Philips-stadion, vezette: Stark (német)
PSV Eindhoven: Lodewijks - Ooijer, Faber, Heintze, Hofland, Rommedahl (Bruggink 62.), Lucius, Vogel (De Jong 80.), Bouma (Gahokidze 84.) - Vennegoor of Hesselink, Kezsman
FC Nantes: Landreau - Laspalles, Gillet, Fabbri, Armand - Berson (Savinaud 46.), Djemba, Ziani, Quint (Olembé 82.) - Da Rocha, André (Deroff 82.)
sárga lap: Vogel, Laspalles, Fabbri, Da Rocha, Djemba.

Ajánlat:

BL-menetrend

Korábban:

Nyolcan már a tizenhatban