Vágólapra másolva!

Raul
Raúl gyűrűje ezúttal két csókot kapott

A madridiak az első 45 percben sem játszottak rosszul, jó néhány helyzetet kidolgoztak, de akkor még nem tudták bevenni Filip de Wilde kapuját. A vendégek ezzel szemben az elefántcsontparti Aruna Dindane révén megszerezték a vezetést, így egy félidő után a levegőben lógott a meglepetés. A Real azonban a második játékrészben eggyel nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, hat perc alatt megfordította a mérkőzést, majd, hogy ne érje szó a ház elejét, újabb két gólt szerezve magabiztossá tette a győzelmet.

Külön elégedettséget jelenhet a tréner számára, hogy a találatokból kettőt is a csapatba frissen bekerült játékosok szereztek, sőt, Celadesnek ez volt az első találata a Real Madrid színeiben. Az utolsó kilenc percre még az az Elvir Baljics is beszállt, aki átadólistán szerepel a királyi gárdánál, ám egyelőre még senkinek sem sikerült "elpasszolni".

Fotó: Reuters
Totti bombagóllal döntötte el a meccset

A B csoportban tovább folytatódott a Boavista menetelése, a portói együttes ezúttal a Borussia Dortmundot győzte le, és továbbra is az élen áll. A portugál bajnokcsapat az első játékrészben teljesen beszorította ellenfelét, és megérdemelten szerzett kétgólos vezetést. Érdekesség, hogy az első gól szerzőjének, Elpidio Silvának ez már a harmadik találata volt a sorozatban (a brazil támadó eddig minden meccsen eredményes volt), míg a bolíviai Erwin Sánchez ismét szabadrúgásból talált be. A németek csak az utolsó húsz percben pörögtek fel, sikerült is megszerezniük a szépítést a brazil Márcio Amoroso révén, ám az egyenlítés már nem sikerült, sőt, Amoroso az utolsó percben még piros lapot is kapott, mivel hátulról csúnyán beleszállt ellenfelébe.

A csoport másik meccsén az Anfield Roadon a Liverpool 1-0-ra verte a Bodnár László nélkül felálló Dinamo Kijevet, de a játék képe és a helyzetek alapján a különbség akár kétszámjegyű is lehetett volna. A Vörösök rúgtak három kapufát, kihagytak számos ziccert, lőttek egy meg nem adott gólt, és egy alkalommal a kijevi védelem a gólvonalról mentette Jari Litmanen fejesét. A finnek végül mégiscsak sikerült betalálnia, és ezzel 25. gólját szerezte az európai kupákban, Gérard Houllier-nak tehát igaza volt, amikor a sérült Michael Owen helyére őt, és nem Robbie Fowlert jelölte a kezdő tizenegybe.

Karagunisz sztriptízzel ünnepelte a görögök győztes gólját

Nem sok izgulnivalója maradt a hátralévő meccsekre a Schalkénak sem, igaz, ellenkező előjellel, mivel a gelsenkircheniek harmadik mérkőzésükön is vereséget szenvedtek. A Királykékek valósággal el vannak átkozva az új, hipermodern stadionjukban, az Arena AufSchalkéban: ebben a szezonban öt hazai meccsükből csak kettőt tudtak megnyerni. A németek nem tudtak mit kezdeni a rendkívül jól szervezett mallorcai védelemmel, amelynek tengelyében Nadal kifogástalanul futballozott. A hazaiak ötlet híján beívelésekkel próbálkoztak, kevés eredménnyel. A második félidőben elfogyott a hazai közönség türelme, és majd minden rossz passzt füttyszóval köszöntött - márpedig ebből meglehetősen sok volt. Az egyik ilyen eladott labda után pedig megindult a Mallorca, és egy látványos támadás végén, nyolc tökéletes passzt követően Samuel Eto’ónak már csak az üres kapuba kellett bepasszolnia a labdát.

Akárcsak a Schalke 04 a C csoportban, a Lazio is pont nélkül áll a D betűjelű kvartettben, és ez még nagyobb meglepetés, mint a gelsenkircheniek gyászos szereplése. A római klubnál a Nantes-tól elszenvedett hazai vereséget követően edzőváltás történt, Dino Zoff helyére Alberto Zaccheroni került a kispadra, de túl sok változást ez sem hozott. A hét végi bajnokin az AC Milan győzte le a Laziót, most pedig a PSV Eindhoven otthonában szenvedtek vereséget a rómaiak. Igaz, ezen a találkozón rendkívül tartalékosan állt ki a gárda, sérülés miatt Alessandro Nesta és Hernán Crespo, azaz két alapember is hiányzott, Gaizka Mendieta pedig ismét csapnivalóan futballozott. A rómaiak így is sokat támadtak, de egyszerűen képtelenek voltak betalálni, míg a másik oldalon Kevin Hofland egy kapu előtti kavarodást követően bevette Angelo Peruzzi kapuját.

Hasonló kapu előtti tömegjelenet előzte meg a Galatasaray győztes gólját Nantes-ban, amelyet végül Sergen Yalcin használt ki. A török győzelemnek köszönhetően a csoportban három hatpontos alakulat található, ami még nehezebbé teszi a Lazio esetleges feltámadását.