Vágólapra másolva!

Hat és fél évet kapott Dino Baggio merénylője

A 20 éves vádlott a tárgyalás során ártatlanságát hangoztatta, a bíróságnak ugyanakkor olyan videofelvételek állnak a rendelkezésére, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Michalski dobta a pályára a kést, és még örült is, amikor az eltalálta Baggiót.

Michalski ellen elfogatási parancsot adtak ki, melynek alapján 1998. december 22-én Krakkóban letartóztatták. Az őrizetbe vétel alatt megpróbálta megvesztegetni az intézkedő rendőrt. Az ítélet erre a kísérletre, valamint egy 1998. májusi verekedésben való részvételre is vonatkozott, amely a Ruch Chorzów - Wisla Kraków mérkőzésen tört ki a két tábor szurkolói között; a verekedésben 52 rendőr megsérült.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be ellene.

Az esetet követően az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egy évre kizárta az európai kupaküzdelmekből a Wisla Kraków csapatát. A szigorú döntést azzal magyarázták, hogy a kés akár meg is ölhette volna a játékost.

A lengyel klub vezetése az 1-1-re végződött első mérkőzés után bocsánatot kért az olaszoktól. A kupában az AC Parma jutott tovább, miután a második mérkőzésen 2-1-re legyőzte a Wislát.

(MTI)

Ajánló: