Vágólapra másolva!
Romariónak, a nyolcvanas-kilencvenes évek legtermékenyebb brazil gólvágójának az élet egyéb területein is erőssége a termékenység. A 38 éves labdarúgónak eddigi négy gyermeke mellé most lett egy ötödik is, jóllehet a fiúcska - Raphael - nem most született, hanem két éve. Csakhogy az apasági per végére most került pont a DNS-teszt eredményének nyilvánosságra hozatalával

Az O Dia című brazil lap írja, hogy egy riói bíróság csütörtökön döntött abban a keresetben, melyet egy Edna Velho nevő olasz színésznő indított. Ezek szerint a művésznő két éves fia, Raphael annak idején a Romárióval folytatott szerelmi viszonyból született. A labdarúgónak anyagilag is gondoskodnia kell a kisfiúról, a bíróság végzése értelmében.

"Biztos vagyok benne, hogy Romario - most, hogy bebizonyosodott apasága - szeretni fogja fiát" - fejezte ki reményét az édesanya. "Amikor vért adott, április 2-án, roppant kedvesen bánt Raphaellel."

Danielle Favatto, aki Romario felesége volt Raphael fogantatása idején, ekként kommentálta a fejleményeket: "Jól tette Edna, hogy bebizonyította Romario apaságát. Így legalább most jobban meg kell szerveznie életét, mint ahogy eddig tette."

Az 1994-es világbajnokság legnagyobb sztárjának így most már öt gyermeke van: Moniquinho (13), Romarinho (10), Daniellinha (6), Raphael (2) és Isabellinha (11 hónapos). Persze nem egy, nem is két anyától.

Ch. Gáll András