Vágólapra másolva!
A brit sporttörténelem második legmagasabb összegű kártérítéséről döntött a londoni Legfelsőbb Bíróság: Matt Holmes, a Charlton Athletic egykori labdarúgója 250 ezer fontot (96,7 millió forint) kap, mivel Kevin Muscat, a Wolverhampton Wanderers ex-hátvédje 1998 februárjában eltörte a lábát, és emiatt be kellett fejeznie profi pályafutását.

Ezenfelül a Wolverhamptonnek, valamint Muscatnak együtt kell vállalnia a perköltséget és az egyéb kiadásokat, amelyek összesen akár a 750 ezer fontot is elérhetik.

Az ausztrál válogatott Muscat - aki jelenleg a másodosztályú Millwall alkalmazottja - a két csapat FA-kupa-mérkőzésén rossz ütemben próbált szerelni, s eltörte a most 34 éves Holmes bal lábát. A sérülés maradandó lett, s a Charlton középpályása ezt követően már csak egyetlen találkozón tudott pályára lépni.

"Elégedett vagyok az ítélettel, mert bebizonyosodott, hogy Muscat megmozdulása kirívóan sportszerűtlen volt" - jegyezte meg az ítélethirdetés után Holmes.

Peter Varney, a Charlton igazgatója ugyancsak örült a bírósági döntésnek: "Nagy eredmény ez számunkra. Bár Matt nem játszhat már, a kártérítéssel megoldódtak anyagi gondjai. Az ítélet mindenki számára figyelmeztetés, hogy ilyen brutalitás többet ne forduljon elő."

Nagy-Britanniában a sportbeli kártérítési rekord 1997 óta 909 ezer font (mai áron 351,7 millió forint), amelyet Gordon Watson, a Bradford City labdarúgója kapott, miután Kevin Gray, a Huddersfield Town hátvédje ugyancsak maradandó sérülést okozott neki.