Vágólapra másolva!
Aligha van még egy olyan egyesület a francia élvonalban, amelyre a stabil középcsapat kifejezés jobban illene, mint az SC Bastia. A korzikai együttes az elmúlt években rendre a középmezőnyben foglalt helyet: a legutóbbi hét idényben egyszer sem volt jobb hetediknél, de rosszabb sem a 15. pozíciónál. A pontszerzési metódus sem nagyon változott: a csapat általában idegenben csapnivalóan, otthon pedig kiválóan szerepel, és ehhez a rendszerhez eddig ebben a szezonban is tartja magát.

Amikor tavaly nyáron az egykoron az Olympique Marseille-t is irányító szakember, Gérard Gili került a korzikai gárda kispadjára, a francia edzői karból szinte senki sem irigyelte őt, hiszen úgy tűnt, hogy hosszú évek után először az SC Bastiára a kiesés elleni küzdelem vár.

Mindezt a szakértők arra alapozták, hogy a 2001-2002-es pontvadászatban a 11. helyen végzett együttesből több kulcsember is távozott, a helyükre viszont szinte egyáltalán nem érkezett számottevő erősítés. Legalábbis eleinte, mert a vezetőség később megemberelte magát, és kevéssel a bajnokság rajtja előtt a klubnak mégis sikerült leigazolnia pár "nagyágyút": a legnagyobb fogás az egykori válogatott csatár, Florian Maurice volt, de a szintén jó néhány élvonalbeli szezont lehúzott Jocelyn Gourvennec is jelentős erősítésnek tűnt.

A szezon közben ráadásul tovább gyarapodott a keret, nem is akármilyen nevekkel: olyan focisták érkeztek kölcsönbe Korzikára, mint Lilian Laslandes és Hassan Ahamada, majd a téli szünetben Grégory Vignal, Mickael Silvestre és Philippe Billy. Az ő vezérletükkel a társaság végül összekapta magát, és egy helyet javított az egy évvel korábbi helyezésén, azaz befutott a 12. pozícióba, ami tökéletesen megfelelt az előzetes célkitűzéseknek.

Igen ám, de a kölcsönben lévő focisták közül (amint azt várható is volt) senkit sem sikerült megtartani, így az előző idény szereplése pünkösdi királyságnak tűnt. A nyáron távozott a klubtól a nyolc gólt szerzett Laslandes, búcsút intett Ahamada, valamint a bajnokság második felében a védelmet megszilárdító Vignal és Silvestre is - arról nem is beszélve, hogy a pontvadászat egyik nagy felfedezettjének számító, 21 esztendős ghánai középpályást, Mickael Essient sem sikerült megőrizni: érte a Paris-SG és az Olympique Lyon folytatott nagy versenyfutást, amit végül a bajnokcsapat nyert meg. A játékoskeret tehát jelentősen meggyengült, ám ellentétben az előző idénnyel, ezúttal nem a szezon közben igyekeztek pótolni a távozókat, hanem már a felkészülési időszakban, hogy Gilinek ne a bajnokság közepette kelljen csapatot építenie.

A távozók névsora alapján azt gondolná az ember, hogy elsősorban a védelembe és a csatársorba kerestek új arcokat, de érdekes módon a középpályássor volt az a csapatrész, amelybe a legtöbb friss szerzemény érkezett. A veterán Benoit Cauet sokévnyi olaszországi légióskodás után tért vissza Franciaországba, őt a Como együttesétől vették meg, míg a francia utánpótlás-válogatott csapatkapitánya, Alou Diarra a Liverpool FC-től érkezett kölcsönbe - igaz, ő az előző idényben is Galliában futballozott, mégpedig az AC Le Havre-ban. A harmadik új középpályás neve is jól cseng a futballt szeretők körében, igaz, ez a Hadzsi nem az a Hadzsi: a korábban Afrika legjobbjának is megválasztott marokkói focista, Musztafa öccse, Juszuf szerződött Korzikára.

Természetesen azért a védelem és a csatársor sem maradt ki a sorból, ami az erősítést illeti: a hátsó alakzatba a szerb bekk, Nisa Szaveljic érkezett, míg a támadósorban egy nagy visszatérőt köszönthettek a korzikai drukkerek. Az SC Bastia ugyanis megszerezte egykori csatárát, Frédéric Née-t, aki 1998 és 2001 között már-már legendás csatárkettőst alkotott Pierre-Yves Andréval. Érdekesség, hogy a szigetet elhagyva egyik focista sem találta meg számítását: Née ugyan az Olympique Lyonnal két bajnoki címet is szerzett, de ezekhez nem sok köze volt, hiszen alig játszott, míg André azóta megjárta az FC Nantes-ot és a Bolton Wandererst, jelenleg pedig a Stade Rennes-ben csereember.

A jó erősítések ellenére a bajnokság meglehetősen döcögősen indult a klub számára, hiszen az első három fordulóban még csak gólt sem tudott szerezni a gárda, igaz, egy döntetlenhez ez is elég volt. A negyedik játéknap óta azonban a Korzikán megszokott menetrend alapján gyűjtögeti a pontokat az egylet: hazai pályán győzelem, idegenben pedig vereség (bár a Toulouse-t Korzikán kívül is sikerült megverni). Mindez már évek óta így megy a klub háza táján; a Bastia mindig is híres volt arról, hogy rendkívül udvariatlan vendéglátó.

Az Armand Cesari Furiani-stadionból csak kevés együttes tud győztesen távozni, ugyanakkor a szigetet elhagyva a csapat mintha metamorfózison esne át, és képtelen jó teljesítményre. Ez a kettősség leginkább az 1999-2000-es idényben volt nyilvánvaló, amikor hazai pályán a Bastia mindössze egyetlen vereséget szenvedett, idegenben viszont egyetlen bajnokit sem nyert, de az előző szezonban sem volt nagy különbség ebből a szempontból: míg Korzikán tíz összecsapáson győzött a gárda, addig házon kívül csupán kétszer tudott diadalmaskodni.