Vágólapra másolva!
Az Arany Ászok Liga 7. fordulója pénteken a Debrecen-Pécs találkozóval indul. Az esélyeket a PMFC vezetőedzője, Nagy Tamás, valamint a Loki válogatott középpályása, Böőr Zoltán latolgatja.

- A realitás vagy az óvatosság beszélt önből, amikor a túlzott várakozásokat próbálta csitítani a múlt heti ZTE elleni siker után? - kérdeztük Nagy Tamást, aki csütörtökön már Hajdúszoboszlón tartott edzést csapatának.
- Mindenekelőtt a játékosaimat próbálom megóvni a kudarcélményektől. Ne feledjük ugyanis, hogy még igencsak a bajnokság elején járunk, és kőkemény fellépések várnak ránk. Pénteken például a nagyszerű erőkből álló Debrecen otthonában, majd megyünk a Fradihoz, aztán az edzőcserén átesett Győrt fogadjuk. Ezek mind rendkívül nehéz mérkőzések, sikeres megvívásukhoz maximális koncentráltság, továbbá szerénység is szükségeltetik. Amit a bajnokság előtt mondtam, azt most is tartom, a PMFC-nek az 5-8. hely között kell végeznie. Ennél alább nem adom.

- Debrecenben biztonsági taktikával lépnek pályára?
- Eleinte nyilván visszaállunk, de túlzottan nem szabad magunkra húznunk a Debrecent. A kulcskérdés az, hogy amint a labdát megszerezzük, játékosaink milyen bátran mernek kezdeményezni. Amennyiben jó állapotban leszünk, lehet esélyünk a pont, vagy pontok szerzésére.

Az önkritikus Böőr Zoltán ezt persze nem így gondolja.

- A csapat vezéregyéniségeként hogy látja, mi az oka annak, hogy a Debrecen eddig csak közepes teljesítményre volt képes?
- Azt gondoltuk, hogy a tavalyi jó szereplés után idén könnyebben vesszük majd az akadályokat. Ehhez képest újfent bebizonyosodott, hogy nehezebb megtartani a jó eredményt, mint kivívni. Gond az is, hogy sérülések és eltiltások miatt még nem sikerült megtalálni az ideális csapatot.

- Mit vár a Pécs ellen?
- A találkozó véger elhozhatja a fordulópontot a csapat életében. Noha remek formában lévő, önbizalomtól duzzadó együttest fogadunk, ráadásul Pécsett problémamentesen telt az elmúlt időszak, mégis egyértelműen győzelemre számítok. A pénteki siker az UEFA-kupa meccs előtti lelkiállapotunk megalapozásához is fontos lenne számunkra.

Bánki József