Vágólapra másolva!
Tarsoly Csaba, a Győr tulajdonosa döntött, a jövőben Kiprich József irányítja vezetőedzőként a Rába-parti együttest. Kiprich kétéves szerződést írt alá. Az egykori válogatott jobbszélső Varga Zoltánt váltja a kispadon, ám nehezítette a megállapodás létrejöttét, hogy Kiprichnek érvényes szerződése volt a román másodosztályban szereplő Szatmárnémeti csapatával.

Márpedig annak egyoldalú felbontása a tréner számára komoly anyagi konzekvenciákkal járt, nevezetesen szép összeget volt kénytelen befizetni az egyoldalú válás érdekében. Az ETO, pontosabban Tarsoly Csaba azonban ragaszkodott a hajdani tatabányai kedvenc szerződtetéséhez, így a fiatal tréner már csütörtökön munkába is áll Győrben. A Rába-parti szurkolók szerint éppen ideje volt ennek, mivel a tabella alsó régiójában található Győr szombaton a jól szereplő Újpestet fogadja. Az ETO új vezetőedzője, Kiprich József nem sokkal a megállapodás után szívesen adott interjút az [origo]-nak.

- Nehezen ment a válás Szatmárnémetiben?
- Nagyon. Nem akartak ugyanis elengedni, mivel kölcsönösen megkedveltük egymást a vezetőkkel, a csapat tagjaival, valamint a szurkolókkal egyaránt. Az első három bajnokink közük kettőt megnyertünk, egyszer kikaptunk, amit jó rajtnak tekintettek a klubnál, ráadásul úgy, hogy ezen fellépések közül csak egyszer játszottunk hazai pályán. A szatmárnémeti klub elnökében rendkívül segítőkész sportembert ismertem meg, szerencsére ő is megértette az indokaimat, nevezetesen, hogy szeretnék az NB I-ben bemutatkozni edzőként, mindenesetre tényleg nem volt egyszerű a válás.

- Igaz, hogy az egyoldalú szerződésbontásért komoly összeget kellett fizetnie a klubnak?
- Nem szeretnék részletekről beszélni, mivel ez a klubra és rám tartozik. Maradjunk annyiban, hogy megoldódott az ügy, s békében váltam el a szatmárnémetiektől, sőt semmiképpen sem zártuk ki annak lehetőségét, hogy egyszer még munkát vállalok a város csapatánál.

- Győrben miként fogadták?
- Engem is meglepett, milyen szeretettel, noha korábban a Tatabányával gyakran találkoztam riválisként a győriekkel. Jól esik a győri vezetők ragaszkodása, s bizony váratlanul ért, de annál nagyobb örömmel fogadtam Tarsoly Csaba felkérését.

- Mennyire ismeri a jelenlegi ETO-t?
- A magyar játékosokat illetően képben vagyok, a külföldiekkel kapcsolatban már nem annyira, vagyis idő kell, amíg az összes futballista képességeit megismerem. Ezért is kár, hogy csak két teljes nap áll a rendelkezésemre az Újpest elleni fellépés előtt, ettől függetlenül hiszek a lilák elleni győzelemben. Gyorsan hozzátenném, nem az edzőváltás miatt hiszek ebben, hanem mert tudom, hogy az imént említett magyar játékosok között remek, mérkőzéseket eldönteni képes futballisták is vannak. Remélem, nem cáfolnak rám, sem hét végén, sem később.

Bánki József