Vágólapra másolva!
A cseh bajnokságban a prágai együttesek, a Sparta és a Slavia egyeduralmát az elmúlt tíz évben csak a Slovan Liberec tudta megtörni 2002-ben, de most úgy tűnik, hogy a vidéki együttesekkel komolyan számolni kell. Az élen a százszázalékos Brno áll, mögötte pedig az a Banik Ostrava, amely utoljára 11 évvel ezelőtt lépett ki a nemzetközi porondra, és a klub tulajdonosa, az egykori világhírű teniszező, Daniel Vacek mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapat megint szerepelhessen a nemzetközi kupában.

A legelső önálló cseh pontvadászatban, 1994-ben az ostravaiak a két fővárosi csapat mögött a harmadik helyen végeztek, de ezt a teljesítményt azóta sem tudták megismételni. Ugyan többször is ott voltak a dobogó közelében, ám a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása egyszer sem jött össze, sőt, 2001-ben a gárda kis híján kiesett a legjobbak közül. Az egyesületet hiába tartották az egyik legjobb utánpótlással rendelkező cseh klubnak (olyan focisták kerültek ki a Banik ifistái közül, mint Pavel Srnícek, Marek Jankulovski vagy Milan Baros), a nagy áttörés egyszer sem sikerült. Pedig a drukkerek emlékezhettek rá, hogy milyen is lehet a bravúros európai szereplés, hiszen az Ostrava 1979-ben elődöntős volt az UEFA-kupában.

Az előző idényben aztán úgy tűnt, hogy a gárda végre megint kiléphet a nemzetközi porondra, hiszen féltávnál az együttes az ötödik helyen állt, és januárban egy új, pénzes befektető érkezett. Az egykori háromszoros Grand Slam-győztes teniszező, Daniel Vacek (mindhárom alkalommal párosban diadalmaskodott Jevgenyij Kafelnyikovval az oldalán) ugyanis kétmillió euróért megvette az egyesület részvényeinek háromnegyedét, és azt ígérte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a Banik sikeres legyen.

A tavaszi szezonban azonban szinte semmi sem jött össze a klubnak, április végén sorozatban négy mérkőzését is elveszítette (a Slavia elleni idegenbeli zakó különösen csúfosra sikeredett, hiszen a prágaiak 7-0-ra diadalmaskodtak), ráadásul a szurkolótábor "berágott" Vacekra. Történt ugyanis, hogy az új tulajdonos nem tudott megegyezni a fő közönségkedvenccel, a csatár Martin Lukessel a szerződéshosszabbításról, mire a támadót a tartalékok közé száműzték.

A drukkerek a pályára bedobott teniszlabdákkal fejezték ki elégedetlenségüket, de mindhiába: Lukes nem hosszabbította meg kontraktusát, hanem inkább megegyezett a Slavia Prahával, hogy a következő idénytől ott folytatja pályafutását - a Banik 300 ezer eurót kapott érte. Az utolsó fordulókra ugyan visszakerült a csapathoz, és gólt is szerzett, de mindez már nem sokat segített a gárdán, amely végül ötödik lett, és ezzel megint lecsúszott az UEFA-kupáról.

A bajnokságot ráadásul a gárda már új edzővel fejezte be, mivel Vacek a Slavia elleni 0-7 után menesztette a trénert, Erich Cviertnát, akinek utódja asszisztense, Pavel Vrba lett, aki arról nevezetes, hogy kivezette az U20-as cseh válogatottat a korosztályos világbajnokságra. Ő azonban csak ideiglenes hatállyal fogadta el a felkérést, hiszen munkája továbbra is az ifiválogatotthoz fűzte, így az egyesületnek új szakembert kellett keresnie.

Vacek választása végül Frantisek Komnackyra esett, aki az elmúlt két évben meglehetősen sok mindent átélt. 2001 novemberében azért menesztették az FC Synottól, mert eltörte a lábát, és így nem tudta ellátni munkáját. Ezt követően felvezette a Zlint az élvonalba, hogy három héttel a bajnokság kezdete előtt kirúgják, mert összeveszett a vezetőséggel. Innen a szlovák bajnok MSK Zilinához került tavaly augusztusban, ahonnan még december előtt elküldték, végül az ugyancsak szlovák Matador Púchovnál fejezte be az idényt.

Az új trénernek nem csak Lukes távozását kellett megemésztenie, hanem azt is, hogy a vezetőség eladta a hatalmas tehetségnek fiatal tartott csatárt, Václav Sverkost, aki az előző idényben 14 gólt ért el. Az alig húszéves játékosért a német Borussia Mönchengladbach másfélmillió eurót adott, ás a drukkerek úgy vélték, Vacek aprópénzért megvált a csapat legnagyobb reménységétől. Igaz, a Banik első nyári szerzeménye éppen Sverkos helyére érkezett, ráadásul Németországból: az ostravaiak hazacsábították Marek Heinzet, aki három évvel ezelőtt szerződött a Hamburger SV-ba, de a hamburgiaknál nem találta meg számítását, majd miután kölcsönadták a Bielefeldnek, az Arminiában is gyengén focizott. Mivel a HSV-nál lejárt a szerződése, így a Banik ingyen igazolhatta le, és a 25 éves csatár kétéve szerződést írt alá. Ugyanennyi időre kötelezte el magát a klub másik új szerzeménye, aki nem volt más, mint az Újpestről hazatérő Radek Sloncik.

A gárda meglepően jól kezdte a szezont, igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az első négy fordulóban háromszor is otthon játszott. Eleddig mindössze egyszer veszített pontot az ostravai csapat, és tíz pontjával a második helyen áll. Ami az új szerzeményeket illeti, Heinz négy meccs alatt háromszor volt eredményes, és már Sloncik is betalált egyszer. Lehet, hogy a Banik 11 év után ismét kiléphet majd a nemzetközi porondra?