Vágólapra másolva!
Az egyesült arab emírségekbeli al-Ain labdarúgócsapata szeretné leigazolni Rivaldót, a Bajnokok Ligája-győztes Milan világbajnok brazil támadóját.

A közel-keleti ország leggazdagabb futballklubja révbe érhet, mivel Rivaldót érdekelné egy rövid távú, nyári szerződés. Az al-Ain augusztus 30-án az ázsiai BL elődöntőjének visszavágóján idegenben lép pályára a kínai Danan Shide ellen. Az első összecsapást 4-2-re nyerte az arab együttes, melynek vezetőedzője az a francia Bruno Metsu, aki a tavalyi világbajnokságon a negyeddöntőbe vezette Szenegál válogatottját.

Az al-Ain vezetői szeretnék megszerezni Rivaldo honfi-, illetve milánói klubtársát, Serginhót is.