Vágólapra másolva!
A Valencia együttesénél egyértelműen csalódásként érték meg a nemrég befejeződött bajnokságot, hiszen a címvédőnek csak az ötödik helyet sikerült megszereznie. Márpedig ez azt jelenti, hogy a csapat csak az UEFA-kupában indulhat a Bajnokok Ligája helyet, és a klub katasztrofális anyagi helyzetében ez áldozatokra kényszeríti a vezetőséget. Néhány kulcsembertől az egyesület biztosan meg fog válni, most már csak az a kérdés, hogy kiktől, és mennyiért.

Rafa Benítez mester az utolsó játéknapon jó néhány olyan futballistát is pályára küldött, akik eddig nem nagyon kaptak játéklehetőséget a szezon során, mivel leginkább a Valencia B csapatában szerepeltek. Mindez egyrészt jelzés értékű is volt a többiek számára: senkinek sincsen bérelt helye a kezdő tizenegyben, másrészről viszont utalt arra, hogy a következő szezonban a saját nevelésű fiatalok több lehetőséget kaphatnak, mivel egy-két sztártól kénytelen lesz megválni a gárda annak érdekében, hogy rendbe hozza pénzügyi helyzetét.

Nem lépett például pályára az utolsó fordulóban a spanyol válogatott kapusa, Santiago Canizares, aki az előző mérkőzésen a Barcelona ellen láthatóan nehezen viselte, hogy az együttes hazai pályán vereséget szenvedett, és ezzel lecsúszott a Bajnokok Ligájáról. A portás korábban kijelentette, hogy amennyiben a Valencia nem jut be a BL-be, akkor távozik az egyesülettől, kérdés, mennyire gondolta ezt komolyan.

Az Arsenal mindenesetre állítólag bejelentkezett érte, a kérdés csak az, hogy az angolok hajlandóak lesznek-e kifizetni azt az összeget, amit a Valencia esetleg kérhet Canizaresért, mert a spanyolok valószínűleg nem adják olcsón kapusukat. A hálóőr eladása mellett szól azonban a várhatóan magas bevétel mellett az, hogy a Valenciának megvan a megfelelő utánpótlása a portás távozása esetén: Canizares állandó cseréje, Andrés Palop az utolsó játéknapon is bizonyította, hogy jó képességekkel megáldott kapus, már több mint 60 élvonalbeli meccs áll mögötte, arról nem is beszélve, hogy saját nevelésű futballistának számít.

A másik esetleges távozó az argentin balszélső Kily González lehet, akit az Internazionale már tavaly nyáron is nagyon szeretett volna leigazolni. Akkor a friss spanyol bajnokcsapat érthető módon nem engedte el egyik legnagyobb ászát, de azóta sokat változott a helyzet: a legutóbbi szezonban Kily sérülése miatt csak nagyon keveset játszott, és a Valencia már nem tart feltétlenül igényt rá. Már csak azért sem, mert a középpálya bal oldalán a fiatal Vicente, illetve a védőből középpályássá avanzsált Fábio Aurelio is képes Kily posztján jó teljesítményt nyújtani, az elmúlt pontvadászatban például a brazil volt a Valencia egyik legegyenletesebb teljesítményt nyújtó focistája. Mivel az Inter még mindig szívesen látná az argentint (nem csoda, a milánóiaknak szükségük van egy remek balszélsőre, és a trénerük, Héctor Cúper jól ismeri Kilyt a korábbi valenciás időkből), akinek szerződése még két évig érvényes, a spanyolok számára talán ez az utolsó időpont, hogy nagyot "kaszáljanak".

A Valencia anyagi válsága azonban túlságosan is égető ahhoz, hogy ezen két focista eladása megoldja - legalábbis ez derül ki abból, hogy a klub vezetősége a bajnokság befejeztével közölte: megfelelő ajánlat esetén az argentin játékmestert, Pablo Aimart is hajlandó lenne eladni. Ez a megfelelő ajánlat az egyesület szerint legalább 25 millió eurót jelent, ami ahhoz képest, hogy a focista 2000 januárjában 14 millióért érkezett, nem kis összeg.

A hírek szerint a Valencia már megkezdte a tárgyalásokat Aimar ügynökével, Gustavo Mascardival, illetve a Barcelona képviselőivel, mert a focista iránt a katalán klub érdeklődik. A Barca első ajánlata arról szólt, hogy némi készpénz mellett a legutóbbi idényt az Atlético Madridban töltő Luis Garcíát ajánlanák fel a Valenciának, ám a klub sportigazgatója, García Pitach kijelentette: csakis készpénzt fogadnak el a focistáért. Lehet azonban, hogy a Barcelona ebbe is belemegy, lévén az újdonsült elnök, Joan Laporta szupersztárokat ígért a szurkolóknak, márpedig ilyen kvalitású játékosból nem szaladgál túlságosan sok a világ futballpályáin. Aimar esetleges leigazolása ismét összehozhatja a középpályást Javier Saviolával, akivel a River Plate-ben együtt fociztak, és akit egyik legjobb barátjának tart.