Vágólapra másolva!
Az ország labdarúgásában tapasztalható áldatlan állapotok miatt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség kizárta soraiból az azerbajdzsáni szövetséget, és eltiltotta a válogatottat. "A kormány már évek óta beavatkozik a sportág életébe, emellett rengeteg a botrány" - indokolta döntését a FIFA.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Az igazán komoly problémák 2000-ben jelentkeztek először Azerbajdzsánban, amikor a hazai klubok egy része hivatali visszaéléssel vádolta meg Fuad Muszajevet, a szövetség elnökét, aki korrupciós botrányai miatt idén februárban elmenekült az országból.

Az azeri szövetségen belüli ügyeket már a rendőrség is vizsgálta, s ennek következményeként Oktaj Zejnalov alelnök ellen vádat emeltek adócsalás miatt. A bajnokság jelenleg szünetel, miután az elmúlt szezon közepén 11 csapatból 10 megtagadta a további játékot.

A FIFA lépése nem nevezhető váratlannak, hiszen az UEFA a szezon elejétől eltiltotta a kupaküzdelmektől az azeri klubcsapatokat, míg a nemzetközi szövetség decembertől nem engedte hazai pályán játszani a válogatottat.

Azerbajdzsán június 11-én Szerbia és Montenegrót fogadná Eb-selejtezőn, az UEFA döntésén múlik, hogy erre a találkozóra sor kerül-e.