Vágólapra másolva!
Dávid Zoltánt leigazolta a DVSC labdarúgócsapata, a cseh Jiri Vavrát viszont nem, a szerdai, Sopron elleni kupameccset pedig az Oláh Gábor utcai stadion helyett a Vágóhíd utcai sporttelepen rendezik, ide azonban biztonsági okokból csak négyezer nézőt engedhetnek be a rendezők.

Eredetileg a DVSC vezetői, mivel neheze tudják játékra alkalmassá tenni a hóval borított Oláh Gábor utcai stadiont, szerettek volna időpont módosítást kérni a Sopron elleni mérkőzésre, ám az MLSZ-ben ehhez nem járultak hozzá. Szilágyi György, az MLSZ legendás alakja poroszos fegyelemmel szervezi a Magyar Kupa-sorozatot, ezáltal a klubok elöljárói tudják jól, előrébb lehet hozni a kezdési időpontot, későbbre tolni azonban nem. Ez történt most is, azzal a különbséggel, hogy az eredeti 17 órás időponttal szemben, 14 órakor kezdődik a DVSC-Sopron találkozó a négy közé jutásért, méghozzá a Vágóhíd utcai sporttelepen.

Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában/sport/magyarfoci/20030226atigazolasi.htmlKorábban játsszák az FTC-ZTE kupameccset/sport/magyarfoci/20030223korabban.html

A rendezők azt is jelezték, hogy bár korábban tízezer nézőt is képesek voltak elhelyezni a Vágóhíd utcai stadionban, ám biztonsági okokból ezúttal mindössze négyezer szurkolót engednek fel a lelátókra. A "Loki" drukkerek ezért jobban teszik, ha elővételben megveszik a belépőt. Csak a rend kedvéért jegyezzük meg: a négy közé kerülésről egy mérkőzés dönt, s a debreceni 90 percet Megyebíró játékvezetése mellett kezdhetik a csapatok, amelyen akár pályára is léphet a hajdúságiak legújabb szerzeménye, a Dunaferrtől igazolt Dávid Zoltán.

Dáviddal ellentétben viszont nem szerződtetik Jiri Vavrát, aki a cseh Viktoria Zizkov együtteséből érkezett próbajátékra Debrecenbe. A cseh középpályást mindenekelőtt a Kínába szerződött Kerekes Zsombor helyére szemelték ki, ám Vavra pechjére a szombati edzőmeccsen megsérült, ezek után mondtak le róla végleg a debreceniek.

Bánki József