Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség új rendszerben működteti a jövőben az utánpótláscsapatait: az újítás lényege, hogy a 12 esztendősök korosztályától kezdve minden évfolyamnak lesz külön nemzeti együttese.

A programot az MLSZ szakmai és edzőközpontja irányítja, kidolgozásában főszerepet vállalt Mezey György igazgató, valamint Both József, s az egész reformfolyamatot Nyilasi Tibor felügyeli majd.

"Az UEFA útmutatásait követve döntöttünk" - magyarázta a változtatás előzményeit a hétfői sajtótájékoztatón Nyilasi. "A Bozsik-programra épülve, annak folytatásaként minden együttes egységes szakmai elv szerint készül. Reméljük, hogy az új rendszer sikeres lesz, s ez 5-6 éven belül az eredményességben is megmutatkozik."

mlsz.huhttp://www.mlsz.hu/Mitől jobbak annyival a külföldi focisták?http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=46504

Megújult az edzői stáb is, amelynek tagjai - amellett, hogy az egész program működtetésében szerepet kapnak - egy-egy korosztály válogatottjáért felelnek.

A 13, 14 és 15 éven aluli játékosokból álló csapatok edzéseit a Both, Nyilasi, Szalai László trió irányítja, az U16-os gárda szövetségi edzője - Both és Szalai segítségével - Szokolai László lesz. Az U17-es, U18-as és U20-as csapat élén a Varga István, Kereki Zoltán duó áll majd, míg az U19-es válogatottat továbbra is Ubrankovics Mihály és Máhr Károly készíti fel.