Vágólapra másolva!
Csütörtökön megkezdődött a jegyárusítás a Ferencváros-VfB Stuttgart UEFA-kupa meccsre azoknak a szurkolóknak, akik nem rendelkeznek bérlettel. Két órával a pénztárak hivatalos nyitása előtt már kígyózó sorok álltak az Üllői úti stadion mellett, többek közt Gera Zoltán előző esti Eb-selejtezős sziporkázásának hála.
Gerát és bravúrt akarnak látni

A szurkolók fegyelmezetten várják ki a sorukat, persze ebben közrejátszik Gera Zoltán tegnapi mesterhármasa is, aki remek témát szolgáltatott a drukkereknek. A hét első három napjában a bérletesek vásárolhatták meg a belépőjüket az október 31-i meccsre.

Fontos információ, hogy két pénztárnál válthatóak majd meg a jegyek. A jegyiroda munkatársai kérik a szurkolókat, hogy az elővételi pénztáraknál a feliratokkal ellátott, két szélső pénztárablakhoz álljanak.

A Ferencváros-Stuttgart meccsre október 17-én, 18-án, 19-én, 21-én, 22-én, és 24-én azok vehetnek jegyet, akik a Békéscsaba elleni bajnokira is megváltják belépőjüket. A pénztárak a fent említett napokon 11 órától 17 óráig tartanak nyitva. Amennyiben az említett napokat követően még maradnak jegyek, akkor október 28-tól lehetoség nyílik arra is, hogy csak a Ferencváros-VfB Stuttgart mérkőzésre váltson valaki jegyet.

A távirati iroda közzétette Kolláth György alkotmányjogász véleményét az "árukapcsolás" ellen szót emelő futballbarátok álláspontjáról: "Igazuk van a szurkolóknak, mert az 1996. évi versenytörvény szerint ez tisztességtelen piaci magatartásnak minősül" - mondta Kolláth. "Amennyiben valamelyikük panasszal él a gazdasági versenyhivatalnál, vagy a fogyasztóvédelemnél, akkor a Ferencvárost akár jelentős összegű bírsággal is sújthatják."

A jegyárak a következőek:

A kategóriás ülőhely: 4000 Ft (Stuttgart) + 1 500 Ft (Békéscsaba)
A kategóriás ülőhely VISA kártyával: 2000 Ft (Stuttgart) + 1 500 Ft (Békéscsaba)

B kategóriás ülőhely: 3000 Ft (Stuttgart) + 1000 Ft (Békéscsaba)
B kategóriás ülőhely VISA kártyával: 1500 Ft (Stuttgart) + 1000 Ft (Békéscsaba)

gera12.huhttp://www.gera12.huGera mesterhármasával győzött a válogatott/sport/magyarfoci/20021016magyarorszag1.htmlGera csodálatos estéjehttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=48304Gera a hét legszebb európai gólját lőtte/sport/magyarfoci/20021017gera.html

C kategóriás ülőhely: 1600 Ft (Stuttgart) + 600 Ft (Békéscsaba)
C kategóriás ülőhely VISA kártyával: 800 Ft (Stuttgart) + 600 Ft (Békéscsaba)

Nyugdíjas ülőhely: 600 Ft (Stuttgart) + 400 Ft (Békéscsaba)