Vágólapra másolva!
A cseh bajnokság legutóbbi fordulójának rangadóját hétfőn játszották le, és mivel a két prágai együttes, a Sparta és a Slavia döntetlent játszott, így a Slovan Liberec ugrott az élre. Ehhez persze az is kellett, hogy a libereciek 5-1-re nyerjenek a Ceské Budejovice ellen, és a diadalból Blaha mesterhármassal vette ki a részét.

Lubomír Blaha 1978. március 28-án látta meg a napvilágot, és első klubja a Spartak Uhersky Brod volt, ahonnan még tizenévesen az FC Zlínbe szerződött.

Nem sokkal később az utánpótlásáról híres Baník Ostrava szerződtetette, ám itt nem tudta beverekedni magát a felnőtt csapatba, és így az ifigárdából kiöregedve eladták a másodosztályú FC Synotnak.

A Staré Mesto-i csapatban végre rendszeresen játéklehetőséget kapott, amit gólokkal hálált meg, a csapat pedig 2000 nyarán feljutott a legjobbak közé. Blaha a cseh élvonalban 2000. június 29-én mutatkozott be a Slavia Praha ellen, és rögtön első találkozóján gólt ért el.

Ezt a szezon hátra lévő részében még kétszer ismételte meg, majd a legutóbbi idény első felében öt gólt ért el, ebből egyet a Slavia, egyet pedig a Sparta Praha ellenében. Utóbbi csapat valószínűleg ennek is köszönhetően az év elején szerződtette, de a fővárosban nem ment neki olyan jól a játék, csak hét meccsen szerepelt, és gólt sem szerzett.

A bajnoki aranyérmes Slovan Liberec meg is vette a nyáron a Spartától, ám eddig itt sem játszott valami jól, egyetlen gól sem állt a neve mellett, a Ceské Budejovice ellen alaposan bepótolta a hiányt.