Vágólapra másolva!
A csütörtöki UEFA-kupa mérkőzéseken több magyar labdarúgó is feliratkozott a góllövők közé, többek között Halmai Gábor az izraeli Hapoel Tel Avivban az osztrák Kärnten ellen, Sztipánovics Barnabás a ciprusi Apoel Nicosiában az osztrák GAK ellen, Szabics Imre az osztrák Sturm Grazban, a skót Livingston ellen, valamint Lisztes Krisztián a Werder Bremenben az ukrán Metallurg ellen.

Lisztes egyébként a Bundesliga legutóbbi fordulójában is csapata győztes találatát jegyezte Cottbusban, míg a Metallurg Donyeck elleni kupafellépésen a magyar futballista góljával szerzett vezetést a német együttes, ám a találkozó végül 2-2-re végződött.

Lisztes az ukrajnai mérkőzésről és góljáról a következőket mondta: "Gyorsan önbizalmat szerezhettem a donyecki meccsen, hiszen már a 8. percben úgy jó 25 méterről nagy gólt lőttem a bal felső sarokba, majd milyen az élet, hat perccel később éppen egykori stuttgarti játékostársam, a holland Verlaat révén növeltük is az előnyünket. Kétgólos vezetésünk után hagytuk talpra állni ellenfelünket, méghozzá a saját hibáinkból, ami miatt igencsak bosszúsak vagyunk. Sajnos egy összecsapásnál megsérült a térdem, ennek ellenére végigjátszottam a meccset, a lefújást követően viszont azonnal össze kellett varrni. Pénteken emiatt nem is edzettem, de jeleztem edzőnknek, Thomas Schaafnak, nyugodtan számíthat rám a Leverkusen elleni hét végi bajnokin."

Bánki József