Vágólapra másolva!
Fabio Cannavaro lett az olasz labdarúgó-válogatott új csapatkapitánya. Elődje, Paolo Maldini már csak klubjában, az AC Milanban szerepel.

Az együttes szombaton kezdi meg szereplését az Eb-selejtezőben Azerbajdzsán ellen. A sajtó szerint komoly tétje van az összecsapásnak: amennyiben a gárda nem nyer Bakuban, leváltják Giovanni Trapattoni szövetségi kapitányt. A világ egyik legsikeresebb edzőjének állása azért van veszélyben, mert válogatottja a vb-n már a nyolcaddöntőben búcsúzott (a társrendező Koreai Köztársaság aranygóllal 2-1-re verte Itáliát), ráadásul legutóbb hazai pályán is kikapott barátságos mérkőzésen Szlovéniától (1-0).

Az olaszokon és az azerieken kívül még Finnország, Wales és Jugoszlávia szerepel a kilencedik csoportban.