Vágólapra másolva!
Már a második fordulóban megszakadt az Arsenal győzelmi sorozata, amely még az előző szezonból "húzódott át" a mostani idényre, ám Arséne Wenger azon kijelentése, hogy csapata akár veretlenül is megnyerheti a bajnokságot, a West Ham elleni 2-2-es döntetlen után is érvényes. Az Ágyúsok a pontvesztés ellenére csak két csapattal szemben kerültek hátrányba, hiszen az első játéknap győztesei közül csak a Liverpool és a Leeds United tudta ismét begyűjteni a három pontot.

Forrás: EPA



Diouf remekül debütált a 'Poolban
Fotó: Epa


Az Arsenal január óta először került hátrányba az angol bajnokságban, de a címvédő vesszőfutása a szünet után tovább folytatódott, hiszen nem sokkal az újrakezdés után a pályán lévő hat francia futballista közül az egyik betalált, és az Ágyúsok balszerencséjére ez a West Ham csatára, Frédéric Kanoute volt. Ezt már az Arsenal egyik gallja, Thierry Henry sem nézhette tétlenül, és a tizenhatos vonaláról bombagólt ragasztott a West Ham kapujába, de ez csak

szépségtapasznak tűnt, hiszen nem sokkal később a hazaiak Joe Cole fellökése miatt tizenegyest kaptak. Kanouté büntetőjét azonban David Seaman kivédte, s két perccel a lefújás előtt Sylvain Wiltord már a Kalapácsosokat büntette azzal, hogy kiegyenlítette az állást. Nem véletlenül nyilatkozta a West Ham mestere, Glenn Roeder a lefújást követően: "Győztes teljesítményt nyújtottunk, de csak egy pontot kaptunk érte."

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20020824apremiership1.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/20020815premiership.html

A Liverpool viszont nem hibázott, ráadásul úgy nyert, hogy az előző fordulóhoz hasonlóan most sem kapott gólt. A Vörösök drukkereinek azonban most nem kellett olyan sokat izgulniuk, mint a múlt héten az Aston Villa ellen, hiszen kedvenceik már a negyedik percben vezetést szereztek. A gólt az Anfield Roadon most bemutatkozó El Hadji Diouf szerezte, akinek nem volt nehéz dolga Emile Heskey beadását követően közvetlen közelről a gólvonal mögé segíteni a labdát.

A szenegáli támadó a második félidő első perceiben ismét Heskey passzából volt eredményes, amikor tíz perccel a szünet előtt Gerard Houllier lecserélte, a közönség vastpassal fogadta új kedvencét. Diouf mellett egyébként az a Danny Murphy volt eredményes, aki az egész meccsen kiválóan futballozott, és a lefújást követően őt is hevesen ünnepelték - valamivel több, mint egy éve, a Southampton ellen még a saját közönsége fütyülte ki.

A Liverpool mellett még a Leeds United büszkélkedhet százszázalékos teljesítménnyel, ami azok után, hogy a klub a nyáron eladta legjobb játékosát, Rio Ferdinandot, nem rossz eredmény. Terry Venables együttese az újonc West Bromwich Albion ellen idegenben gyűjtötte be a három pontot, köszönhetően annak, hogy a kapu előtt sokkal határozottabb volt, mint ellenfele, amely legalább ugyanannyi helyzetet kidolgozott, mint a leedsiek.