"Családi körülményeim változása miatt döntöttem úgy, hogy távozom Sopronból" - mondta Klement, aki öt éve került Sopronba az akkor még másodosztályú együtteshez. "Vácra költözünk, a fiamnak szeptemberben kezdődik az iskola, ezért augusztus 23-ai hatállyal közös megegyezéssel bontjuk fel a szerződésemet."
- Adódik a kérdés, miért most, két
vereség után döntött így?
- A döntés már korábban, tavasszal
megszületett, csak mindig közbejöttek olyan
események, amikor nem lett volna etikus magára hagyni
a csapatot. Gondolok itt először is a Simon Tibor
tragikus halálát követő időszakra, majd
amikor a nevezési anyagokat kellett
összeállítani, vagy amikor az idei évre a
Matáv játékoskeretét kellett
kialakítani.
- Amellyel elég rosszul rajtolt a csapat...
- Ennek ellenére úgy gondolom, amióta
Sopronban vagyok, most a legerősebb a
játékosállomány. Több
meghatározó futballista elég későn
került a csapathoz, de bízom benne, hogy Bognár
György vezetésével összeáll a
csapat.