Vágólapra másolva!
A hét végén biztossá vált, a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályában a Békéscsaba és a Siófok lett a bajnok, azaz e két együttes szerzett jogot arra, hogy jövőre az élvonalban szerepeljen. Szerdán fellebbent a függöny utóbbi klub edzőkérdésről is: a Balaton-parti csapat ugyanis újabb kettő plusz egy évre szerződtette Csank Jánost.

Meghosszabbította szerződését Csank János, az NB I-be az elmúlt hét végén visszakerült siófoki futballklub szakvezetője. A tréner újabb kettő plusz egy évre kötelezte el magát a Balaton-parti együtteshez, segítője továbbra is Vass László lesz. "Bajnoki címünkhöz kellett egy jó csapat, s egy, a nyugodt munkához megfelelő hátteret biztosító klubvezetés" - nyilatkozta a Siófok trénere a hét végi, Kaposvár elleni pontszerzés után, célozva arra, elégedett a körülményekkel.

Az 56 éves szakember játékosként az Ózdi Kohász (1961-65, 1970-72), a Debreceni USE (1965-69) és az Egri Dózsa (1972-79) csapatainak kapuját védte, edzőként az Eger (1979-86), a Békéscsaba (1986-89), a Vác (1989-95, 1998-99), a Videoton (1999-2000), valamint a Ferencváros (2000-2002) együttesét irányította. A Váccal és a Fradival bajnok, a Békéscsabával kupagyőztes volt. 1995-ben a görög Prodatiki csapatánál dolgozott, 1996-98-ban a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.

Új sportcentrum Siófokon

A Sportfólió Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító Kht. elfogadta a Siófok Futball Club Kft. által készített tervdokumentációt egy új siófoki sportkombinát megvalósítására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást azért nyerte el a Siófok FC Kft., mert az építési tervekre kizárólagos joggal rendelkezett. A Sportfólió Kht. nettó 25 millió forintért vásárolta meg a terveket. A siófoki, Honvéd utcai ingatlanon az elképzelések szerint új futballstadion, játékcsarnok, uszoda, szálloda és sportcentrum épül fel.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium és az önkormányzat még 2000 végén egyezett meg arról, hogy Siófok-Kilitin a 65-ös út és a Sió-part közötti önkormányzati területen, az egykori Horthy Miklós reptér területén új futballstadion épül, majd később országos utánpótlásképző bázist alakítanak itt ki uszodával, sportcsarnokkal, ifjúsági szállóval. A beruházás első ütemében a stadion készül el, atlétikai és edzőpályákkal. A szaktárcától erre a célra mintegy hatszázmillió forint pályázati támogatásra számítanak.

Ajánlat:

Kiesett, mégis NB I-es maradhat a Vasas

Korábban:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?