Vágólapra másolva!
Ahogyan azt várni lehetett, az éllovasok mind begyűjtötték a három pontot a spanyol bajnokságban, de a listavezető Real Madrid kivételével alaposan meg kellett izzadniuk a győzelemért. A Valencia csak az utolsó utáni percben szerzett találattal nyert, a Deportivónak pedig hazai pályán kellett fordítania a második félidőben, ráadásul mindkét együttes kihagyott egy tizenegyest. Az FC Barcelona a teljes második félidőben emberhátrányban játszott, de sikerült megőriznie egygólos előnyét.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
A harmadik gólja után a boldogságtól a föld felett járó Hierrót Morientes köszönti

A játékos először a 14. percben volt eredményes, amikor is egy szögletet követően fejelt a kapura, és bár a vendégek azonnal kivágták a labdát, az már teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. A második találat a szünet után érkezett, mégpedig tizenegyesből, amelyet követően Hierro jelezte a trénernek, Vicente del Bosque-nak: szeretne lejönni a pályáról, mivel nagyon fáj a háta. A Zaragoza azonban percekkel később szépíteni tudott, így a szakvezető nem kockáztatta meg csapatkapitánya lecserélését, és Hierro tíz perccel a lefújás előtt megmutatta a helyzetek sokaságát kihagyó támadóknak, hogy miként is kell gólt szerezni: a tizenhatos vonaláról bombázott a léc alá. Ez volt játékos harmadik mesterhármasa a karrierje során, de Hierro ezúttal sem tagadta meg magát, a lefújás után ugyanis kijelentette: "Nagyon fontos volt a számunkra, hogy Húsvétkor is mi álljunk a tabella élén. Ennek sokkal nagyobb jelentősége van, mint hogy most három gólt rúgtam".

A Valencia továbbra is tapad a madridiakra, és csak rosszabb gólaránya miatt szorul le az első helyről, azonban a gárda csak kínkeservesen tudta begyűjteni a három pontot az Osasuna ellen. Pedig a csapat az első félidő közepétől kezdve emberelőnyben játszhatott Josetxo kiállítása miatt, ám a piros lapot kapott védő szabálytalansága miatt megadott tizenegyest Rubén Baraja kihagyta. A hazaiak egészen a 78. percig képtelenek voltak bevenni az Osasuna kapuját, és amikor a csereként beállt Juan Sánchez megszerezte nekik a vezetést, a vendégek gyorsan kiegyenlítettek, sőt, arra is megvolt a lehetőségük, hogy előnybe kerüljenek, ám hiába vezette rá két pamplonai csatár Santiago Canizaresre a labdát, a portás hatalmas bravúrral hárított. A vendégek persze a döntetlen miatt sem nagyon bánkódtak volna, ám a hosszabbítás harmadik percében Baraja messziről berobbanva a kapuba fejelt, és ezzel jóvátette az első félidőben elkövetett hibáját.

A Deportivo-Tenerife meccsen is úgy tűnt, hogy minden összeesküdött a hazai csapat ellen, hiszen a corunaiak az első félidőben rúgtak két kapufát, kihagytak számtalan helyzetet, míg a vendégek kis túlzással csak egyszer mentek át a félpályán, akkor viszont gólt szereztek. A második játékrészben egyre nagyobb lett a hazaiak nyomása, és a Depornak meg is volt a lehetősége az egyenlítésre, ám Roy Makaay kihagyta a játékvezető által nagy nehezen megadott tizenegyest. A sípmester ugyanis először a csatár

Fotó: EPA
Fotó: EPA
A szoros emberfogást alkalmazó Puyol vezette Barca-védelem emberhátrányban is állta a valladolidi rohamokat

Az FC Barcelona a Real Valladolid otthonában lépett pályára, és a hazaiak az egykori Barcelona-nevelés Luis García révén gyorsan vezetéshez jutottak, ám ezt Patrick Kluivert egy parádés góllal (a holland honfitársa, Marc Overmars beadását kapásból pörgette a hosszú sarokba, mégpedig úgy, hogy a labda két kapufát is érintett, mielőtt a hálóban kötött volna ki) szinte azonnal kiegyenlítette, és egy harmadik holland, Philip Cocu a vezetést is megszerezte a katalánok számára. A vendégek csapatkapitánya, Abelardo még a szünet előtt meglehetősen nehéz helyzetbe hozta együttesét azzal, hogy hátulról beleszállt Luis Garcíába, amiért azonnal piros lapot kapott, ám a Barcának sikerült kivédekeznie a második félidőt, és továbbra is versenyben van a Bajnokok Ligáját érő helyekért.

Ajánlat:

Korábban:

Kiütéssel nyert a Vigo Bilbaóban

Fórum:

Primera Division: a legerősebb bajnokság?