Vágólapra másolva!
Telek András nem kapkod, már a civil életét is tervezi. Nem történt semmi rendkívüli, csak elváltak csendben, mármint Telek András és a ZTE.

Az egykori válogatott középhátvéd az utóbbi időben ugyanis alig kapott játéklehetőséget a zalai együttesben, ezért mindkét fél úgy látta jobbnak, ha közös megegyezéssel szerződést bontanak. Így is történt, Telek felköltözött a fővárosba, rövid faggatózásunkra pedig ekképp beszélt érzelmeiről és terveiről:

"Még visszamegyek Zalaegerszegre összecsomagolni, továbbá a zalai városban indítottam egy nyelviskolát, amit a jövőben is működtetni kívánok, ám ez után már minden Budapesthez köt majd, mivel a család eddig is itt élt. Azt pedig, hogy futballistaként hol folytatom, még magam sem tudom. Az sem kizárt, ha érdekes és egzisztenciálisan is kifizetődő munkához jutok civilként, abbahagyom a labdarúgást. Persze képes lennék még magamnak csapatot találni, hiszen hívott például a Kispest is, ám leigazoltak egy román védőt, így aktualitását vesztette a szerződtetésem, továbbá a Kecskemét is kitartóan kapacitál, ám ez a kapcsolat anyagi okok miatt hiúsult meg. A ZTE vezetőivel ugyanis abban maradtunk, hogy nyárig, amennyiben valamelyik csapat le akar igazolni, egymillió forintot kell fizetni a zalai klubnak, az után viszont már nem. Egyelőre tehát csak edzek, erre a BKV Előrénél és egykor csapattársam, Szeiler József felajánlásával, a Fradi juniornál is lehetőségem van. Mindenesetre nem kapkodok, a lényeg, hogy a családomat képes legyek eltartani és békében éljek magammal. Minden más másodlagos."

Bánki József

Korábban:

Telek András a Vasasba tart