Vágólapra másolva!
A francia Lens labdarúgóinak elnöke, Gervais Martel megerősítette, hogy az együttes csatára, a szenegáli válogatott El Hadji Diouf késve érkezett visza klubjához, mert két boszorkánydoktorral is megvizsgáltatta magát.

Az elnök elmondta: "Elhatározta, hogy elmegy ezekhez a varázslókhoz, de most itt van, s ami a legfontosabb, jó formában. A késésért megbüntettük, de elfogadjuk, hogy más közegből érkezett, más világ kultúrájából. Reméljük, ugyanaz a Diouf tért vissza hozzánk, aki a tabella élére segített bennünket." Martel ugyanakkor tett egy megjegyzést is a varázslókra: "A Lens együttesének nincsen szüksége semmilyen külső beavatkozásra. Nagyon jól megvagyunk a fekete mágia segítsége nélkül."

Diouf jó egy héttel az Afrikai Nemzetek Kupájának fináléja után érkezett meg Lensba - a tornán egy gólt lőtt, a döntőbe segítette csapatát, viszont a hosszabbítás után kihagyta a 11-est -, csapata nélküle vesztett két héttel ezelőtt az Auxerre-től 1-0-ra, s a múlt fordulóban az alsóházban található Lorient ellen sem futotta egy 1-1-es döntetlennél többre. Az együttes ennek ellenére továbbra is vezeti a tabellát, két ponttal a Lyon előtt, de Joel Muller edző szeretné már csapatában látni Dioufot: "Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a szezonban mi mindent tett az együttesért. Most kész a játékra, s nem látom okát annak, hogy továbbra is mellőzzem. Minden valószínűség szerint ott lesz a kezdők között a Montpellier elleni találkozón."

Thury Gábor

Ajánlat: