Vágólapra másolva!
Miután a bajnok Manchester United és a címvédő Liverpool már elbúcsúzott az angol kupa küzdelmeitől, a legnagyobb esélyesként az Arsenalt jelöli meg a brit sajtó. Az angol labdarúgó FA-kupa ötödik fordulójában nyolc mérkőzésre kerül sor a hét végén, a legnagyobb izgalmat a Middlesbrough-Blackburn és a Newcastle-Manchester City összecsapás jelenti.

Az angol labdarúgó FA-kupa ötödik fordulóját már sok nagycsapat meg sem érte, nem csoda, hogy a versenyben lévő 16 együttes közül csupán heten szerepelnek jelenleg az élvonalban. Londont három (Arsenal, Tottenham, Fulham), a szigetország északnyugati részét a már kiesett Manchester United és a Liverpool távollétében kettő (Everton, Preston), a negyedosztályt pedig egy csapat (Cheltenham Town) képviseli.

A végső győzelemre is esélyes Arsenal kilenc állandó tagja nélkül veszi fel a harcot a másodosztály 11. helyén álló Gillinghammel szemben. Giovanni van Bronckhorst, Dennis Bergkamp, Oleg Luzsnyij, Martin Keown, Ashley Cole, Frederik Ljungberg, Stuart Taylor, Matthew Upson és Lauren biztosan nem játszhat, de kérdéses Sol Campbell, valamint Tony Adams játéka is. A vendégeknél Andy Hessenthaler menedzser még önmagára is számíthat, legalább is nevezi majd magát a mérkőzésre. Adrian Pennock sérült.

A párosítás egyetlen élvonalbeli párharcát két alsóházi gárda, a Middlesbrough, illetve a Blackburn csatája jelenti. A hazaiaknál Paul Ince Alen Boksic és Phil Stamp sérült, Gianluca Festa, valamint Jonathan Greening eltiltását tölti, a későn igazolt Benito Carbone pedig nem játszhat a kupában. A Blackburn csapatkapitánya Garry Flitcroft szintén büntetésben van, a tartalékkapus Alan Kelly pedig térdét fájlalja.

A Fulham az achilles-inát fájlaló Lee Clark nélkül látogat Walsallba, a hazaiaknál Ian Brightwell és Tony Barrass sérült. A birminghami West Bromwich Albionban az orrtörése miatt kihagyó Russell Hoult visszatérhet a csapatba, míg a vendég negyedosztályú Cheltenhamben Keith Hill és Richard Walker nem játszhat.

Vasárnap várhatóan furcsa, kettős érzés keríti hatalmába Kevin Keegant, aki a Manchester City trénereként egykori sikerei színhelyére, Newcastle-ba látogat. A hazaiaknál Jermaine Jenas késői igazolása miatt nem szerepelhet Bobby Robson csapatában, míg Kieron Dyer lába eltörött. A Manchester Cityben Stuart Pearce és Ali Benarbia eltiltását tölti, Eyal Berkovic térdszalagjaival bajlódik.

A Chelsea Mario Melchiot és William Gallas nélkül, de Jody Morrisszal, valamint Celestine Babayaróval soraiban várja a Prestont, az Evertonban Lee Carsley, Thomas Gravesen, David Ginola és Duncan Ferguson nem léphet pályára a Crewe ellen. A Tottenham mestere, Glenn Hoddle reméli, a Tramnere ellen már számíthat Ledley King és Darren Anderton játékára.

A hét végi párosítás, FA-kupa, 5. forduló
Szombat:
Walsall - Fulham
Arsenal - Gillingham
Middlesbrough - Blackburn
West Bromwich - Cheltenham
Vasárnap:
Chelsea - Preston
Everton - Crewe
Newcastle - Manchester City
Tottenham - Tranmere

Pincési László

Korábban:

Kiesett a bajnok és a címvédő az FA-kupából