Vágólapra másolva!
A Hotel stadionban harmadszor találkoztak a magyar labdarúgó-válogatottban valaha pályára lépő futballisták. Eddig a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt 1901. január 19-e és 2000. január 19-e között 836 játékos húzta magára a nemzetiszínű mezt. Magyar Zoltán, az esemény főszervezője elmondta, mintegy 500 futballista még él a válogatottak közül, s körülbelül 200 adataival rendelkezik a szövetség. A szerdai találkozón 70 érkezőt regisztráltak a szervezők.

A résztvevők először szokás szerint elénekelték a Himnuszt, majd meghallgatták Bozóky Imre, az MLSZ elnökének üdvözlő szavait. A testület első embere elmondta: két éve hívták életre az eseményt, amely idén az MLSZ centenáriumi ünnepségsorozatának a része. Az elnök arról is beszélt, hogy a centenárium évében csupán a megemlékezés volt méltó futballunkhoz, a játék maga nem. Hozzátette: a stadionrekonstrukciós program, a 2008-as Eb-pályázat, valamint az utánpótlásprogram megvalósítása is arra szolgál, hogy futballunk régi dicsősége visszatérjen.

A centenáriumi szobor alkotója, Mihályi Gábor Munkácsy-díjas szobrász mesélt a műalkotás elkészülésének körülményeiről, s arról, hogy nem kis feladatot jelentett egy olyan szobor megalkotása, amelynek a talapzatán a magyar labdarúgás első száz évében válogatottként pályára lépett labdarúgók névsorának el kellett férnie.

Az összejövetelen részt vett a még élő legidősebb válogatott, dr. Kalocsay Géza, aki 1913-as születésű. Az Aranycsapatból jelen volt Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, valamint Hidegkúti Nándor. Az ő megjelenése igazi meglepetés volt, Kalocsay puszival köszöntötte az Öreg becenévre hallgató Hidegkútit.

Magyar Zoltán érdeklődésünkre elmondta: nem véletlen, hogy két évvel ezelőtt az elképzelése találkozott az MLSZ szándékával. Az esemény "szülőatyja" jelenleg a magyar válogatott menedzsere, korábban az FTC-nél együtt dolgozott Nagy Bélával, a zöld-fehérek híres krónikásával. A Fradinál honos hagyományt aztán Magyar kiterjesztette a válogatott futballistákra vonatkozóan is. Vannak ötletei, hogyan lehetne még népszerűbbé tenni ezeket a találkozókat. Igaz, azt is elismerte, ebben az esztendőben a szövetség elsősorban labdarúgásunk centenáriumára koncentrált, így nem jutott elég idő a propagandára, azaz a manapság nem igazán reflektorfényben lévő, de a válogatottban azért korábban bemutatkozó összes még élő futballista felkutatására.

Thury Gábor

Korábban: