Vágólapra másolva!
Botrányos jelenetek játszódtak le Teherán utcáin, miután eldőlt, hogy a Bahrein elleni 3-1-es vereség következtében az iráni labdarúgó-válogatott csoportjában csak a 2. helyen végzett és világbajnoki pótselejtezőt kell játszania az Egyesült Arab Emírségek ellen. A FIFA közben vizsgálatot indított, mert iráni értesülések szerint a bahreini együttesben több futballista jogosulatlanul lépett pályára.

Röviddel a találkozó vége előtt rohamrendőrök lepték el Teherán utcáit, hogy megakadályozzák a rendbontásokat. Ennek ellenére a város délnyugati részén huligánok egy csoportja a lefújás után kirakatokat tört be és autókat borított fel. A rendőrök több drukkert őrizetbe vettek, de pontos adatokról nem érkezett jelentés.

A FIFA külön foglalkozik a mérkőzéssel, miután olyan információk birtokába jutott, hogy a bahreini együttesben azok is játszottak, akiknek eltiltás miatt nem lett volna szabad pályára lépni.

"Ázsiában két fordulóban rendezték meg a selejtezőket. Állítólag a bahreiniek az első körben szerzett figyelmeztetéseket a másodikban nem vették figyelembe, ezért összesen négy meccsen jogosulatlanul szerepeltettek futballistákat" - mondta a FIFA szóvivője. "Megvárjuk az Irán elleni mérkőzés jegyzőkönyvét és játékvezetői jelentését. Utána kivizsgáljuk az esetet. Ha valóban mulasztás történt, akkor a vétkeseket meg fogjuk büntetni".

Korábban: