Vágólapra másolva!
Nem volt jó hétvégéjük a fővárosi csapatoknak Olaszországban, hiszen egyik római csapat sem tudott nyerni a Serie A harmadik fordulójában. A rosszabbul a címvédő AS Roma járt, amely a Piacenza ellen szenvedett vereséget, de a Lazio sem lehet büszke a Torino elleni hazai gól nélküli döntetlenre. Az éllovas Juventusszal egyedül a két milánói gárda, az Internazionale és az AC Milan tartja a lépést.

Az AS Roma szurkolói a remek előző szezon, és a simán megnyert Szuperkupa után minden bizonnyal jobb szezonkezdetre számítottak, de úgy tűnik, hogy az előző idényben remeklő támadósor jelenleg pocsék formában van. A Farkasok ebben a szezonban eddig csak két gólra voltak képesek, abból az egyiket egy védő (Walter Samuel), a másikat egy középpályás (Damiano Tommasi) szerezte, a Piacenza ellen azonban már senki sem volt eredményes. A hazaiak ezzel szemben kétszer is betaláltak, mindkétszer kísértetiesen azonos helyzetből, beívelést követően. A második találatot pedig éppen az az Eusebio di Francesco szerezte, akit a nyáron küldtek el az AS Romától.

Crespo nem hisz a szemének, Bucci repül, s véd

A két milánói gárda ugyanakkor begyűjtötte a három pontot, és így tapad a listavezető Juventusra. Az Inter a Veneziát gyűrte le nagy nehezen a Giuseppe Meazza-stadionban egy érdekes mérkőzésen, ahol a második félidőt mindkét csapat tíz-tíz emberrel játszotta végig. Héctor Cúper együttese a győzelmet a fiatal brazil Adrianónak köszönheti, aki az utolsó percben egy kapusról kipattanó labdát éles szögből vágott a léc alá. Az AC Milan udinei győzelme a játék képe alapján simábbnak tűnt, ám a rossonerik így is könnyen elveszíthettek volna két pontot, ha Abbiati nem véd az utolsó percben szenzációsan.

A forduló legszebb jelenete azonban a Perugia középpályásának, Fabio Liveraninak a nevéhez fűződik. Történt ugyanis, hogy csapata akkor indított támadást, amikor az ellenfél egyik játékosa sérülés miatt a földön feküdt, és miután a támadás végkimenetele egy veszélyes helyről elvégzendő szabadrúgás lett, a válogatott futballista ahelyett, hogy kapura tekerte volna a labdát, nem kis sportszerűségről téve tanúbizonyságot az oldalvonalon túlra passzolt.

Korábban: