Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban kontinensünkön kétfrontos erőpróbának voltak kitéve a játékosok, hiszen a hét közepén a vb-selejtezők, illetve előkészületi mérkőzések szólították gyepre a nemzeti tizenegyeket, míg hét végén mindenhol bajnoki pontokért küzdöttek a labdarúgók. Álomcsapatunkban akadt ugyan, aki mindkét hadszíntéren jól teljesített (Tomasson, Tommasi), ám a többiek megelégedtek azzal, hogy csak az egyik összecsapáson remekeltek.