Vágólapra másolva!
A szégyenteljes válogatott-mérkőzések után ismét a labdarúgó NB I-é lesz a főszerep a hétvégén. A magyar élvonalban hat mérkőzésre kerül sor, ezek közül a legnagyobb rangadót vasárnap, Székesfehérvárott játsszák. A rajtot a pénteki Haladás - Vasas mérkőzés jelenti.

A forduló rangadóját Székesfehérvárott játsszák, ahol a hazai pályán remekül szereplő Videoton az MTK-t fogadja. A két szakvezető közül Várhidi Péter gondjai megszűntek, hiszen mindenki ép és egészséges. Nemúgy az MTK-nál, ahol Illés Béla, Ferenczi István, Vlaszák Géza, Juhász Roland és Madar Csaba sérült, többen pedig a válogatottal készültek, így Bognár Györgynek alig maradt olyan embere, akivel a héten gyakorolhatta volna a Videoton elleni meccs taktikáját.

A Ferencváros labdarúgócsapata a Debrecent fogadja, s az ötmeccses győzelmi széria, no meg a hazai környezet a Fradit teszi esélyesebbé. A kéthetes pihenő jót tett a bajnokcsapatnak, hiszen rendezhette sorait. A válogatottságot sérülés miatt lemondó Szűcs Lajos és Hrutka már egészséges, játszottak is a Siófok elleni barátságos összecsapáson, csakúgy, mint Dragóner, akire Gellei Imre is számított a románok elleni bő keretben. Felépült sérüléséből Horváth Péter is, így előfordulhat, hogy kezdőként veszi őt számításba Csank János vezetőedző. A vendégek kimondva, kimondatlanul a Bordeaux elleni UEFA Kupa-mérkőzés főpróbájának tekintik a fővárosi vendégszereplést. Pajkos János, a debreceniek mestere boldog lehet, hiszen mindenki egészséges. Meggyógyult Vadicska is, ráadásul hosszú huzavona után megkapta játékengedélyét a szerb Nenadics, aki bármikor bevethető. Egyedül Balogh kapus hiányzott a héten, ő az utánpótlás válogatottal edzett. Hiányzik viszont még mindig a doppingvétség miatt eltiltott Kerekes Zsombor, de büntetéséből már tényleg csak napok vannak hátra.

A pénteki összecsapáson egyértelműen a Haladás az esélyes, nemcsak az idei jó hazai mérlege miatt, de azért is, mert Keszei Ferenc együttese már "emberemlékezet" óta nem kapott ki Szombathelyen. Ami biztos: Nagy Gábor sárga lapok miatt nem léphet pályára, csakúgy mint a két sérült brazil, Fred és Flavio Pim sem. Kérdéses még Filipovic és Takács játéka is, de nem tudjuk elképzelni, hogy ha csekély esély is van rá, ne vállalják a játékot. A Vasasnál Komjáti Andrásnak csupán Simek és Nagy Sándor sérülése okoz gondot, rajtuk kívül mindenki bevethető. A Dunaferr elleni első pontok és első győzelem nagy lökést adhat a csapatnak. Hogy mekkorát, az estére kiderül.

A 8. forduló műsora:
Péntek:
Haladás - Vasas, Szombathely, 18 óra (Dubraviczky)
Szombat:
Dunaferr - Győri ETO, Dunaújváros, 16.30 óra (Szarka)
Sopron - Zalaegerszeg, Sopron, 16.30 óra (Kiss B.)
Újpest - Kispest-Honvéd, Megyeri út, 16.30 óra (Sápi)
Ferencváros - Debrecen, Üllői út, 16.45 óra (Juhos)
Vasárnap:
Videoton - MTK Hungária, Székesfehérvár, 18 óra (Bede)

Pincési László

Korábban: