Súlyos sérülés a legendák focimeccsén, kórházba szállították az Eb-döntős játékost

John Terry, Diego Forlán, foci
Vágólapra másolva!
Az 52-szeres válogatott német csatár, Kevin Kuranyi egy focilegendák közötti összecsapáson vett részt Dohában, amikor egy ütközést követően komoly térdsérülést szenvedett.
Vágólapra másolva!

Kuranyi olyan játékosokkal szerepelt egy csapatban, mint Paulo Wanchope, Oswaldo Sanchez vagy Jorge Campos, amikor

egy incidens után erős fájdalmat érzett a térdében, majd azonnal mentőautóval kellett őt kórházba szállítani.

Sajtóértesülések szerint a meniszkusza és a keresztszalagja is megsérült, és maga Kuranyi is úgy nyilatkozott, hogy „rögtön észrevettem, hogy valami eltört a térdemben. Többet egyelőre nem tudok mondani."

John Terry és Diego Forlán is nagyot harcolt egymás ellen Forrás: Twitter

A Stuttgartban, a Schalkéban, majd a Dinamo Moszkvában is kiváló éveket teljesítő Eb-döntős támadó mellett számos korábbi labdarúgót meghívtak Katarba, hogy játsszon a FIFA Legendák Kupáján, amit egy dohai teniszközpontban rendeztek meg. Többek között Kaká, Didier Drogba, John Terry, Tim Cahill, Roberto Carlos, Francesco Totti, Alessandro Del Piero, Iker Casillas, Javier Zanetti, Marco Materazzi és Diego Forlán is részt vett a tornán.

Kevin Kuranyi a Hoffenheimben fejezte be klubkarrierjét még 2016-ban Forrás: AFP/Sascha Schuermann

Kuranyi a Northern Bears csapatát erősítette, az ellenfelük pedig éppen az Africa Lions volt, amikor megsérült.

Forrás

Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit!