Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A 2002-es világbajnokságnak két házigazdája volt: Japán és Dél-Korea. Ez a két ország csak Európából nézve közeli, egyébként igen távol van egymástól. Egyik sem rendelkezik komoly hagyományokkal a labdarúgás terén. Ám az ázsiai piac akkor már nagyon érdeklődött a focit kísérő dolgok iránt,
vették a különböző európai csapatok mezeit, mint a szusit és jjajangmyeon-t
(ez utóbbi egy népszerű koreai étel, előbbit aligha kell bemutatni bárkinek is). Vagyis a FIFA „népszerűsítsük mindenütt a sportágat" című, erősen megkérdőjelezhető elve alapján logikusnak tűnt, hogy vb-t kap Ázsia két ikonikus országa.
A rendező(k)nek pedig a szabályok értelmében jár hely a mezőnyben. Ezzel addig nincs is gond, amíg azonos elbírálás alá esik a hazai szurkolók előtt játszó ország az ellenfelével.
A baj akkor van, amikor erősen fújják a hazai pályát.
A két társrendező ország közül az egyikben sajnos ez történt.
Dél-Korea, ahogy a történelemben előtte és utána, akkor sem rendelkezett erős válogatottal. A sorsolása nem alakult kedvezőtlenül, de nyilván a legvérmesebb hazai szurkolók is maximum a csoportból való továbbjutásban reménykedhettek.
Keretéből 16-an a hazai bajnokságban játszottak,
ezen csapatok nevét felesleges megemlíteni, mert alig ismeri valaki. Öten szerepeltek a kicsit erősebb japán pontvadászatban, de ezekre a gárdákra is felesleges szót vesztegetni. Seol Ki-Hyeon a belga Anderlechtben, An Dzsung Hvan az olasz Perugiában játszott, de ők sem voltak világklasszisok. A legnagyobb nevet egyértelműen a kispadon találhattunk a holland tréner, Guus Hiddink személyében.
Utóbbi személye nagyon fontos volt, továbbá a szövetségé, amely a vb előtti fél évben hozzájárult, hogy a kapitány szinte klubcsapatként dolgozzon a válogatottal. Ebben az esetben hasznosnak bizonyult, hogy a többség otthon játszott, és csak ketten voltak Európában.
A gárda a minimális célt rögtön a nyitómeccsen elérte, ugyanis nyert.
Ez még előtte soha nem fordult elő vele vb végjátékában. Az áldozat a komótosan, kényelmesen (mondhatni lustán és motiválatlanul) ténfergő Lengyelország volt. 2-0-re győzött Korea, de erre még nem kapta fel a fejét a világ. És itt még nem is csaltak az egyik házigazdának.
Viszont amikor a következő, Egyesült Államok elleni 1-1-el a továbbjutás szélére jutott, akkor már kicsit igen. Mert ehhez a döntetlenhez már kellett a találkozó játékvezetője, a svájci Urs Meier. A kor egyik legjobb bírója 1-0-s amerikai vezetésnél olyan 11-est adott meg Koreának, amely után még a hazai játékosok is csodálkoztak. Li Eul Jong annyire nem hitte el, hogy büntetőt rúghat, hogy ki is hagyta azt. Brad Friedel, aki kivédte ezt mondta a meccs után:
Tudtam, hova jön a labda a tizenegyesnél, de az ítélettel nem értek egyet. Vagyis az igazság diadalmaskodott."
Maradtak előnyben Friedelék, de a 78. percben Korea egyenlített, egy újabb bírói hiba után. Meier az amerikai Donovan szabályos szerelése után szabadrúgást ítélt, és az abból beívelt labdát An Dzsung Hvan a kapuba fejelte. Ajándékpontot szerzett Korea, és ez még csak a kezdet volt.
Korea az utolsó csoporttalálkozóján úgy győzte le az aranyéremre is esélyes Portugáliát, hogy az európai válogatott kilenc emberrel fejezte be a találkozót. A 27. percben Joao Pinto kiállítása miatt nem lehetett kárhoztatni az argentin játékvezetőt, Ángel Sánchezt (a piros lapot kapó játékos ráadásul az ítélet után ököllel meg is ütötte).
Ám a 66. percben Beto leküldése már köszönhető volt a hazai pályának.
1-0-ra nyert Korea, ezzel Portugália kiesett, az ázsiai gárda pedig csoportelsőként masírozott a legjobb 16 közé, és ugyan a szövetségi kapitányok nem mindig értékelnek reálisan közvetlenül a lefújás után, de érdemes feleleveníteni, hogy mit mondott António Oliveira 20 évvel ezelőtt:
A feltételek nem voltak egyenlőek. A kiállítások meghatározták a játékot, erről nem is lehet többet mondani. Egyenlőtlen küzdelem folyt a pályán több mint egy órán keresztül. Ebben a pillanatban kedvem lenne mást is mondani, de inkább nem kommentálnám a bíró tevékenységét."
Korea története során először jutott tovább a csoportjából, és a tündérmese ekkor még nem ért véget. És az egyirányba mutató bírói tévedések sem.
Az Olaszország elleni nyolcaddöntőben már az 5. percben 11-est rúghatott Korea. Ám az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy ezt meg lehetett adni. És előny sem lett belőle, mert An Dzsung Hvan lövését bravúrosan védte a már akkor sem túl fiatal (24 éves) Gianluigi Buffon. Itt még nem is kell rosszallóan leírni a játékvezető nevét, és egy ideig úgy tűnt nem is lesz főszereplő az ecuadori Byron Moreno.
Ám az lett!
Az akkor háromszoros világbajnok a 18. percben Christian Vieri góljával vezetést szerzett, és előnyét „olaszosan" őrizte. Meg is duplázhatta volna, ám a Francesco Totti elleni nyilvánvaló szabálytalanságért nem járt büntető.
Ezzel kezdődött a "Moreno-show"!
A hajrában egyenlített Seol Ki-Hyeon, és jöhetett a hosszabbítás, az akkori szabályok szerint az első gólig. Ebben Totti ismét bevágtatott a 16-oson belülre, és ott a földre került. Egyesek szerint nem magától, mások szerint igen, viszont Moreno szerint azért, hogy őt becsapja. Ezt zokon vette, sárga lapot adott műesésért, és mivel a csatárnak már volt egy, emberhátrányba került Olaszország.
Így is megnyerhette volna a meccset, azonban a bíró szerint Damiano Tommasi lesről lőtt a hazai kapuba. A 117. percben viszont megadta a túloldalon An Dzsung Hvan gólját, ezzel Korea a világ legjobb nyolc válogatottja közé került.
Nehéz összeszámolni mennyi neki segítő bírói tévedésnek köszönhetően.
Ezen lista a folytatásban is bővült, de a Spanyolország-Korea negyeddöntő előtt ídézzük az olasz maestro, Giovanni Trapattoni 20 évvel ezelőtti szavait:
Olaszország számára csalódás volt ez a világbajnokság, de nemcsak magunk miatt, hanem azért is, mert olyan ítéleteket láttam, amelyek érthetetlenül büntettek minket. Miért állították ki például Tottit? Nem tudom.
Emelt fővel, de keserű szájízzel távozunk."
Szintén keserű szájízzel távozott Korea következő ellenfel, Spanyolország is.
Tőle két szabályos gólt vett el az egyiptomi Gamal Al-Gandur a negyeddöntőben.
A második félidő elején lökést látott a labda kapuba kerülése előtt, a hosszabbításban pedig szerinte a játékszert Joaquin úgy „rajzolta" Morientes fejére, hogy az korábban elhagyta az alapvonalat. Pedig talán még belülről sem érte a mészcsíkot.
Ezek után még két ígéretes spanyol támadást tévesen lesen állított meg a találkozó szintjére felnőni képtelen egyiptomi, majd jöhetett az „orosz rulett". Ahogy ez egy ilyen meccs végén lenni szokott, a büntetőket a szerencsésebb csapat játékosai, ezúttal a koreaiak rúgták jobban.
Ekkorra már őrült futball-láz volt a rendező országban, ezt a győzelmet az utcákon felállított kivetítők előtt 7 millió koreai látta. Nyilván őket nem zavarta Al-Gandur ténykedése, de a világ többi részét nagyon!
A találkozó után a vesztes szövetségi kapitány, José Antonio Camacho a korábban porul járt másik két dél-európai mesterhez hasonló stílusban nyilatkozott:
Botrányos volt a játékvezetés! Megnyertük a mérkőzést, mert két gólt is szereztünk, de nem akarták érvényesíteni őket. Portugália és Olaszország ellen hasonló kedvezményben részesítették a bírók a koreaiakat, de nem hittem volna, hogy világbajnoki negyeddöntőben is lehet ilyen részrehajlóan bíráskodni."
Játékosa, Fernando Hierro még élesebben nyilatkozott:
Egész héten úgy készültünk, hogy ellenünk fúj majd a játékvezető, de a jelek szerint erre nem lehet felkészülni. Volt négy vagy öt olyan ítélet, amelyet nehéz megérteni. Reméljük, hogy emberi hibákról volt szó, de sajnos azzal a borzalmas gyanúval vagyunk kénytelenek távozni, hogy nem ez a helyzet."
Urs Meier, Ángel Sánchez, Byron Moreno és Gamal Al-Gandur. Ők négyen rengeteget tettek azért, hogy a rendező Korea bejusson az elődöntőbe.
Azt kijelentve, hogy az ázsiai válogatottnak semmi helye nem volt a világ négy legjobb csapata között, azért el kell ismerni: üde színfoltot jelentett a játéka. Nem robusztus, de fizikailag erős, kiváló erőnléttel rendelkező focistái gyors, rövid passzos játékot produkáltak, néha látványos támadásokat vezetve.
Ennek – szerencsére – nem lett érem a jutalma.
Az elődöntőben Németország 1-0-ra legyőzte,
majd a harmadik helyért vívott találkozón Törökországtól szenvedett 3-2-es vereséget. Az indokolatlanul hosszúra nyúlt, csalásokkal tarkított tündérmese így ért véget 2002-ben.
