A 2006-os németországi világbajnokság csoportkörének sorsolása után az egyik legsimább négyesnek az F-csoport tűnt.
Ide ugyanis a címvédő Brazília és a már akkor is Nyugat-Európa nagy klubjaiból összeszedett horvát válogatott mellé Japán és Ausztrália került.
Vagyis elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne az első kettő jusson a legjobb 16 közé. Az természetesen nem rengette meg a horvátok önbizalmát, hogy az első meccsükön 1-0-ra kikaptak Brazíliától, persze nyilván jobban jártak volna, ha egy másik csapattal kezdenek. A bajok nem is ekkor kezdődtek, hanem amikor Japán ellen sem tudtak gólt szerezni, pedig olyan játékosok vettek részt a horvát támadásokban, mint Luka Modric, Ivica Olic, Ivan Klasnic vagy Niko Kranjcar.
Horvátország-Ausztrália 2-2 (1-1)
Horvátország egy ponttal várhatta az Ausztrália elleni zárómérkőzést, míg ellenfelének három volt, ugyanis (a Brazília elleni papírforma vereség mellett) legyőzte Japánt. Az utolsó mérkőzésen így a képlet egyszerű volt: ha Horvátország legyőzi Ausztráliát, akkor továbbjut, ha nem, abban az esetben Ausztrália megy a címvédő mellett a nyolcaddöntőbe.
Egyesélyes találkozó volt, és ezt az európai gárda már a 2. percben nyomatékosította, amikor vezetést szerzett Darijo Srna bombaszabadrúgásával.
A 7. percben az ötödik kontinens válogatottja egyenlíthetett volna, ám Josip Simunic hiába rántotta le a 16-oson belül Mark Vidukát, az angol játékvezető, Graham Poll nem látott szabálytalanságot.
Ha a berlini Hertha védőjének megmozdulását szankcionálja, akkor sárga lapot kellett volna adni az esetért, de ez elmaradt. Mondjuk így:
ez volt ezen a napon a Poll-Simunic többrészes dráma (vagy tragikomédia?) első felvonása.
Lett még belőle több is.
Ám előtte Ausztrália tizenegyesből egyenlített, majd Kalac-kapus óriási hibája után az akkor Németországban játszó Niko Kovac ismét továbbjutó pozícióba lőtte Horvátországot. Ám a 80. percben már újból Ausztrália állt a csoport második helyén, a Liverpool focistájának, Harry Kewellnek köszönhetően. Ekkor 2-2 volt az állás, s ez is lett a meccs végeredménye.
Majd ezt követően elszabadultak az indulatok a pályán, de az utolsó percek leginkább Graham Poll miatt maradtak emlékezetesek.
Ám előtte térjünk vissza a Poll-Simunic színdarab egy korábbi eseményéhez. A második felvonás ebben a furcsa műben a 63. percben jött el. A kapura törő Harry Kewellt úgy küldte földre Simunic, hogy eltolta a nyakánál. Ez nem volt olyan durva szabálytalanság, amilyennek így leírva tűnik, nem is biztos, hogy minden bíró lefújja.
Poll megtette, és sárga lapot adott érte, Simunic pedig dühösen reklamált, és még a sorfalba indulva, a játékvezetőtől eltávolodva is mondta a magáét.
Senki számára nem volt kétséges, hogy neki mutatta fel a sárga lapot Graham Poll.
Ezt követően a 85. percben a horvát Dario Simic, a 87-ben az ausztrál Brett Emerton kapott második sárgát, és az ezzel automatikusan járó pirosat. Ők mindketten tudomásul vették a döntést és lementek a pályáról. Ekkor még mindig volt hátra pár perc a meccsből, s így érkeztünk el a 90. perchez,
amikor Simunic három másodpercen, és 10 méteren belül két sárga lapot érő szabálytalanságot is elkövetett, mégis folytathatta a játékot.
A félpályához közel előbb az ellenfél térfelén kezénél fogva visszahúzta riválisát, majd a saját térfelén kézzel-lábbal szabálytalankodva állított meg egy másik, kapura törő ausztrált. Az utóbbi esettől egy méterre álló Poll csak sárgát adott, de Simunicnak ez így is a második volt ezen a találkozón.
Nem is reklamált, hanem megfordult, és elindult lefelé.
Őt lepte meg a legjobban a dolog, hogy nem kapott pirosat. Az ausztrál Mark Viduka meg is kérdezte a bírót, hogy volt-e már ellenfelének sárga lapja, de nemleges választ kapott. Simunic agyán pedig talán átvillant, ha nem szól, és folytatja a játékot, később bírói műhiba miatt szövetsége megóvhatja a meccset.
A találkozó 2-2-es döntetlennel ért véget. Méghozzá úgy, hogy bekerült a labda a horvát kapuba, de a játékvezető támadószabálytalanság miatt nem ítélt gólt (nem biztos, hogy helyesen döntött), és lefújta a mérkőzést.
Ekkor ment oda Graham Pollhoz Simunic, és mondott neki valamit.
Ekkor a bíró harmadszor is felmutatta neki a sárgát (saját könyvelése szerint másodszor) és ekkor váltotta azt pirosra. A mérkőzést a világ bármelyik pontján megtekintő szurkolók milliói álltak értetlenül a dolog előtt.
Magyarországon ezt a meccset Hetthéssy Zoltán közvetítette a Sportklubon. Ő jelenleg a Spíler TV csatorna-menedzsere, és 16 év távlatából így emlékszik azokra a percekre:
Nem helyszínről, hanem a budapesti stúdióból kommentáltuk az eseményeket, így a nézőkkel azonos képsorokat, az úgynevezett nemzetközi közvetítést képét láttuk mi is. A második sárga lap kiosztása után a világ tévénézőivel egyetemben annyit láttunk, hogy Simunic pont úgy reagál, mint akit éppen kiállítottak, felnéz az ég felé, sóhajt egy nagyot, utána a közvetítésben ismétléseket mutattak a szabálytalanságáról.
A feliratokat nem is figyeltük annyira, a meccseket mindig nagyon jól követő Nagy László volt a szakkommentátor mellettem a közvetítésben és egyből azon kezdtünk agyalni, hogy mit jelent majd ez a kiállítás a horvátoknak az utolsó pár percre, akiknek gólt kellett volna szerezniük, hogy továbbjussanak. Pár pillanat múlva egy olyan képkivágást láttunk, amely kapcsán meg is jegyeztem a nézőknek, hogy olyan, mintha Simunic még mindig a pályán lenne, ami pedig nem lehet, hiszen az imént kapta meg a második sárga lapját. Aztán láss csodát a következő akcióban már részt is vett, ekkor az első reakció nálam az önvizsgálat volt.
Vajon jól írtam föl a papíromra sárga lapokat? Lehet, hogy én néztem el valamit? Legbelül úgy éreztem, hogy itt valami súlyos félreértés történt, a világbajnokság volt az áttörési lehetőségem a szakmában, éjjel-nappal készültem minden meccsemre, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a koncentrációm esetleg kihagyott egy ilyen szituációban.
A helyzetet nehezítette, hogy akkor még nem volt olyan fejlett informatikai rendszer, amely másodpercenként adatokkal látta volna el a kommentátorokat, mint manapság, így eltartott egy darabig míg a háttérben tudtuk ellenőrizni magunkat, és megnyugodhattunk: nem mi láttunk szellemeket, Graham Poll számolta el magát."
A találkozó után az általában gyorsan megérkező online-jegyzőkönyvre nagyon sokáig kellett várni. Nyilván az illetékesek is rájöttek a letagadhatatlan tényre. Valószínűleg azon tanakodtak, hogyan lehetne menteni a menthetetlent.
Végül egy csalással felérő megoldást találtak: Simunic 90. percben kapott sárga lapját ( ez volt neki a második) kihagyták a jegyzőkönyvből.
Ez a megoldás az 1930-as vb-n talán még bejött volna, ám amikor húsznál több kamera közvetít egy focimeccset a világ 200 országában, többmilliárd embernek, akkor már nem.
Csúnya kísérlet volt, és ahogy azt mindenki várta, nem is hozott eredményt.
Mert a világ látta a második sárga lapot, és ráadásul senki nem is volt Simunic közelében, vagyis még azzal a szokott magyarázkodással sem lehetett próbálkozni, hogy más kapta, esetleg reklamálásért.
Ezen a vb-n már öt játékvezető működött egy találkozón, és ennyien sem vették észre azt, amit mindenki a világon. A lefújás után a játékvezetői öltözőben együtt ült Poll, a két állandó angliai asszisztense, Phil Sharp és Glenn Turner, továbbá az amerikai negyedik bíró, Kevin Stott és a szintén amerikai ötödik, George Barkey.
Egyeztették a jegyzeteiket, de ötük közül senkinél nem szerepelt három sárga Simunic neve mellett.
Viszont a hármas számú mezt viselő ausztrál, Craig Moore neve mellett Poll noteszében volt sárga lap. Erre később még visszatérünk, most csak annyit, hogy a segítők úgy gondolták, hogy valamit rosszul könyveltek el, annyira megbíztak főnökükben.
Ki tudja mikor jöttek volna rá a kapitális hibára, ha nem ront be a FIFA egyik vezető embere, aki azonnal magával vitte valamennyiüket. Nagyon nem kellett bizonyítgatni semmit, mert az egész világ látta a tévedést.
Graham Poll azonnal kérte, hogy az első géppel elutazhasson Németországból.
Miután a nemzetközi szövetség illetékesei kezdtek úrrá lenni a káoszon, arra jutottak, hogy ezt a bizonyítványt bizony a legmagasabb szinten kell magyarázni. Úgyhogy másnap az akkori elnök, Sepp Blatter személyesen állt ki a nyilvánosság elé a következő mondatokkal:
Sem felfogni, sem megbocsátani nem tudom, ami történt. Öt játékvezető közül négy rádió-összeköttetésben van, mégis előfordulhat ilyen rövidzárlat mindannyiuknál. Remélem, a játékvezetői bizottságunk megteszi a szükséges lépéseket."
Az elnöki beismerő vallomás után persze már mindenki merész volt. Graham Poll sokáig nem nyilatkozott az ügyben, vele egyetértésben az a kommüniké született, hogy
az első sárga lapot véletlenül nem a horvát hármasnak (Simunicnak), hanem az ausztrál hármasnak (Craig Moore-nak) írta be.
Ez nyilván így is történt, ám a magyarázattal még nevetségesebbé tette magát Poll, mint a hibájával. Ugyanis azt írta később emlékirataiban, hogy (az egyébként Ausztráliában született, és ott felnőtt, így Aussie Joe becenevű) Simunic erősen ottani akcentussal beszéli az angolt, és ez tévesztette meg. Ez meglehetősen nevetséges érv, mégha Ausztráliában tényleg különlegesen (csúnyán) beszélik Graham Poll nyelvét.
Horvátország nem óvott, mert az ítélettel ő került előnybe, de nem tudott élni vele. Érdekesebb eset lett volna, ha a Horvátország továbbjut, mert akkor egészen más megvilágításba kerül Graham Poll – nevezzük így — figyelmetlensége.
Ausztrália a legjobb 16 között drámai módon búcsúzott.
A rendes játékidő 95. percében 0-0-nál az olasz Fabio Grosso a 16-oson belül átesett a szerelési kísérlet után földre kerülő Lucas Neillen, és az ezért kapott 11-est értékesítve küldte haza a később világbajnoki címet szerző válogatott az ausztrálokat.
Az Ausztrália-Horvátország játékvezetője, Graham Poll akkor már nem tartózkodott a világbajnokság helyszínén. A vb-n a három profi játékvezető egyike volt. Vagyis nem kellett dolgoznia a hétköznapokban, egész pályafutása alatt a mérkőzésekre koncentrálhatott. Életrajzi könyvének társszerzője, Mick Dennis szerint ezen tény miatt az
elsőszámú esélyese volt a döntőnek, mert a FIFA ezzel akarta volna bizonyítani, hogy a jövő útja a játékvezetők esetében is a profizmus.
Pollnak soha többé nem adtak jelentős nemzetközi mérkőzést. A vb után még levezethette a Lengyelország-Szerbia Eb-selejtezőt, ám ezt leginkább azért kapta, hogy ne annak a horvát-ausztrálnak az emlékével távozzon. 43 éves volt akkor, vagyis még lett volna ideje. Ám ezen döntés után, már nem lehetett helye a világ legjobb bírói között.