Vágólapra másolva!
Egy hamarosan megjelenő új videójáték kapcsán árult el részleteket életéről az Oscar-díjas művésznő. Ha valakiről, hát róla biztosan kevesen gondolták, hogy megszállott gamer.

A videójátékok megkerülhetetlen szereplői milliárdok életének. Vannak olyanok, akik a telefonjukon nyomkodják a Candy Crusht, mások profi esportolói babérokra szeretnének törni a League of Legendsben és Counter-Strike 2-ben, de lehet olyan ‘gamereket’ is találni, akik egyszerűen csak jól érzik magukat, ha egyedül, vagy többedmagukkal gabonát aratnak a Farming Simulatorban. 

Brie Larson inkább az utóbbi kategóriába sorolható, legalábbis állítása szerint már gyerekkorában rengeteg időt töltött húgával, miközben jókat kacagtak a képernyők előtt.

A Marvel Moziuniverzum egyik legfényesebben ragyogó csillaga már nem először kerül kapcsolatba a videójátékokkal. 2020-ban a japán Nintendo kérte fel őt, hogy szerepeljen az egyik reklámukban. Az elmúlt hetekben szintén a Nintendóval került közelebbi kapcsolatba a színésznő, ugyanis a hamarosan érkező Princess Peach: Showtime! kapcsán elkapták őt egy interjúra. 

Larson kiemelte, hogy alig várja már, hogy a március 22-én megjelenő újdonságban elvesszen, ugyanis gyerekként rengeteg időt töltött Peach hercegnő társaságában. A szobában nyújtott alakításáért Oscar-díjjal kitüntetett amerikai világsztár megosztotta a rajongókkal, hogy milyen programokban veszett el fiatalabb korában. Mivel a háztartásukban a Nintendo-konzol volt mindig a keze ügyében, ezért az eredeti Super Mario, a Kis Hableány és a Duck Hunt hármasára emlékszik vissza legélénkebben.

A Marvel kapitányt megformáló színésznő naptára egyelőre nincs túlságosan tele, egyelőre a Lady Business-film rendezésével, valamint a The Hull Sunday with Chris Stirewalt sorozat egyik főszerepével kapcsolatban merült fel a neve. Ennek fényében nem lenne az szokatlan húzás Larsontól, ha Peach hercegnővel már a megjelenés napján közeli barátságba kerülne.