Vágólapra másolva!
A közösség egy emberként állt ki a kritizált játékos mellé.

Nem volt könnyű helyzetben a Team BDS együttese, ugyanis néhány órával a MAD Lions KOI elleni összecsapás előtt derült ki, hogy nem számíthatnak a kezdő felső ösvényes játékosukra. Adam ugyanis annyira összeveszett a színfalak mögött a vezetőedzővel, hogy felsőbb utasításra kényszerpihenőre kellett vonulnia. Ennek következtében lóhalálában kellett intézni egy cserét, aki igyekezett betölteni azt a hatalmas űrt, amit a francia fenegyerek hagyott maga után. JNX megállta a helyét a ‘nagyok’ között, de a BDS végül 2-3-ra alulmaradt az Oroszlánokkal szemben, így a nagydöntőbe Elyoyáék jutottak be. 

A vereséget követően Thorin, az esport iparág egyik megkerülhetetlen alakja közzétett egy bejegyzést X-en, amelyben kegyetlen módon beszólt nucnak, a BDS középső ösvényesének.

Nem kellett sokáig várni a veterán idéző válaszára, aki először még kimérten fogalmazta meg aggályait a Thorin posztjában olvasható dolgok kapcsán, legyen szó annak tartalmáról és stílusáról. 

Két sorral később azonban egyszerűen elküldte a p.csába a 40 éves újságírót,

aki már évtizedek óta mindig igyekszik tűzközelben maradni, legyen szó League of Legendsről, Counter-Strike 2-ről, Quake-ről, StarCraftról vagy más esport játékról.

Ez nem az első alkalom volt, amikor Thorin betalálta nucot. A két főszereplő 2023-ban már találkozott egymással az akkor még Twitternek hívott felületen. Tavaly áprilisban a BDS midese nem eresztette túl bő lére a válaszát, miután épp az volt a kritizálójának a problémája, hogy a francia-svájci csapatnak túl jól megy a játék. Egy szó, mint száz, Thorin és nuc között pattanásig feszülnek az idegek, de a valóságban egyelőre még nem keresztezték útjaik egymást. 

Ha lenne egy esportos sztárbox, akkor garantáltan a legnézettebb rangadók közé kerülne az, ha a ringben egymásnak eresztenék őket.

Egyelőre nem kell azon aggódnia nucnak, hogy mikor találja be őt újra Thorin, ugyanis viszonylag csendesen telnek a márciusi napok. Az LEC összes játékosa és csapata most azért harcol, hogy sikerüljön a tavaszi szezonban felérni a csúcsra, ugyanis a bajnok megváltja a jegyét az év első nagy nemzetközi LoL-os eseményére, a Mid-Season Invitationalre.