Vágólapra másolva!
A világ egyik legerősebb bajnokságának második, valamint negyedik kiemeltje találkozik a LoL-vébé első elődöntőjében.

Kalandos utakon

Kifejezetten kalandos úton jutott el a Weibo Gaming és a Bilibili Gaming is a League of Legends-világbajnokság legjobb négy csapata közé. TheShy-éknak először a kínai topligában kellett maradandó teljesítményt nyújtaniuk ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessenek az év legnagyobb esporteseményén. Végül a két korábbi világbajnokkal kiálló WBG-nek sikerült 3-1-re legyőznie az EDward Gaminget, így kijutottak Dél-Koreába.

A Weibo Gaming csapata Forrás: Weibo Gaming@X

A svájci szakaszban kifejezetten hullámvasúthoz hasonlító kalandok vártak rájuk miután simán legyőzték az NRG-t: kikaptak a G2 Esportstól, kikaptak a KT Rolstertől, majd legyőzték a MAD Lionst és a Fnaticot, így eljutottak a negyeddöntőkig, ahol újra az NRG várt rájuk. Ahogy néhány nappal korábban, itt sem adtak esélyt Palafoxéknak.

Hullámvasúton

Mindeközben a Bilibili Gaming jóval nagyobb mellénnyel, a nyári alapszakasz győzteseként csapott bele a nemzetközi mérkőzésekbe. Hiába azonban a regionális sikerek, mintha nem is az a csapat lépett volna színpadra, amelyik korábban ezüstérmet szerzett az MSI-on. Yagaóék látványosan szenvedtek még a győzelmeik során is, azonban a top 8-ban hatalmas meglepetésre térdre kényszerítették az LCK bajnokát, a Gen.G-t.

A Bilibili Gaming csapata Forrás: Bilibili Gaming/X

Ez a siker mutatja, hogy komolyan kell számolni velük, ugyanis valamiért akkor játszanak a legjobban, amikor a legnagyobb a tét. Rengeteg múlik majd a felső ösvényes páros adott napi formáján, mivel mind Bin, mind TheShy képes egyedüli vezérként csapata élére állni. Ezt a BLG toposától többet láthatták a nézők, de a másik oldalon mégiscsak egy valódi legendáról van szó, aki már egyszer felült a legnagyobb trónra.