Vágólapra másolva!
A legjobbak megint annyi pénzt vihetnek majd haza, hogy egy ideig biztos nem kell majd aggódniuk az anyagiak miatt.

Ha csak tisztán a presztízst nézzük, akkor vitathatatlan, hogy a League of Legends Worlds az év egyik legrangosabb e-sporteseménye. Szerte a világon rajongók milliói nézik az összecsapásokat és a helyszínen is mindig tele van a nézőtér. Ha pedig a tusa ilyen számokat generál, akkor a játékosok bizony nem játszanak bagóért. Ugyan az első világbajnokság nyereményalapja még 100 000 dollár volt, de ez 2016-ig 5 millióra nőtt. Azóta az alap újra lecsökkent, de mivel a Riot új forrásokat is bevont, ezért a játékosok 2023-ban sem járnak rosszul, sőt.

A játékosok 2023-ban sem járnak rosszul, sőt. Forrás: Zoltán Péter

Arról még egyelőre nincs pontos információnk, hogy mi lesz a végeredmény, mert a Riot már évek óta nem egyedüliként állja a győztesek és helyezettek nyereményét. Még augusztusban jött a hír, hogy az idei megmérettetés előzetes alapja 2,2 millió dollár. Ebből pedig minden résztvevő csapat részesül valamilyen szinten:

1. helyezett: 20%
2. helyezett: 15%
3.-4. helyezett: 8%
5.-8. helyezett: 4.5%
9.-11. helyezett: 3.25%
12.-14. helyezett: 2.75%
15.-16. helyzett: 2.25%
17.-18.helyezett: 1.75%
19.-20. helyezett: 1.5%
21.-22. helyezett: 1%

Ez első pillantásra nem is tűnik olyan jónak, hiszen az alap szerint az első helyezett fél millió dollár körül vinne haza. Azonban az alapba a Riot más forrásokat is becsatornázott. A játékban futó Worlds esemény, egy csak kizárólag a bajnokságra tervezett hőskinézet és a résztvevő csapatok ikonjaiból is csordogál még forrás a kalapba:

Worlds 2023 Pass (20 dollár): 25%
Worlds 2023 Premium Pass (45 dollár): 50%
Worlds Renekton skin (10 dollár): 25%
Csapat ikonok és hangulatjelek: 100%

Hogy ebből mennyi pénz folyik be, amíg tart a világverseny nem nyilvános. Sőt, ha még tudnánk is, akkor sem mondhatnánk pontos számokat, hiszen a győztes csapat saját skineket is kap, aminek az eladásaiból szintén részesednek, de azok csak 2024 nyarán kerülnek majd a játékba. Ettől függetlenül egy óvatos becsléssel azt mondhatjuk, hogy amikor minden akció lezajlik és az utolsó vödör pénzt is beleöntötték az alapba, akkor közel leszünk a 10 millió dollárhoz.

Az alap szerint az első helyezett fél millió dollár körül vinne haza Forrás: Zoltán Péter