Vágólapra másolva!
Kapás Boglárka ötödik helyen végzett 400 méter vegyesen a dohai úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A 30 esztendős versenyző, aki 2015-ben, Kazanyban 1500 méter gyorson bronzérmet nyert, öt éve Kvangdzsuban 200 méter pillangón diadalmaskodott, most pályafutása során először vegyesúszásban volt érdekelt vb-döntőben.

Kapás Boglárka remek úszással búcsúzott az utolsó világbajnokságán
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olimpiai bronzérmes magyar úszó a délelőtti előfutamban saját elmondása szerint csaknem elszámolta magát, mert nem úszta ki magát maximálisan, így a hetedik idővel (4:43.53) várta a finálét.

Kapás a táv felénél első volt, ahogyan arra számítani lehetett, mellen viszont komolyabb hátrányba került riválisaival szemben. Bár szépen hajrázott, ötödiknél nem tudott feljebb jönni, de a remek gyorsúszásnak köszönhetően óriásit javított az idején, a 4:39.78 perc viszont így sem volt elég az olimpiai szinthez (4:38.53).

"Nem az olimpiai szint volt a cél, bár remélem, ennek is eljön majd az ideje. Ezzel az eredménnyel úgymond körbeértem, hiszen 2011-ben, Sanghajban az első világbajnokságomon is ötödik voltam" - nyilatkozta Kapás, akinek ez volt az utolsó nagymedencés vb-döntője, ugyanis az év végén befejezi profi pályafutását, az úszónő el is sírta magát.

 

női 400 m vegyes, világbajnok:

Freya Colbert (Nagy-Britannia) 4:37.14 perc

2. Anastasia Gorbenko (Izrael) 4:37.36

3. Sara Francheschi (Olaszország) 4:37.86

...5. KAPÁS BOGLÁRKA 4:39.78