Vágólapra másolva!
Új korszak kezdődik a magyar triatlonsportban, a hazai szövetség célja ugyanis az, hogy minden idők legsikeresebb szereplésével záruljon a nyári párizsi olimpia, miközben a "Próbáld ki a triatlont!" programsorozatnak köszönhetően a szabadidősportolók is belevethetik magukat a sportágba.

 A szervezet szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar versenyzők a világ élmezőnyébe tartoznak, 

két hónappal az ötkarikás játékok előtt ugyanis a férfi olimpiai ranglista alapján Magyarország az egyik legerősebb nemzet.

 Ha most rendeznék az eseményt, akkor a magyarok három férfi versenyzőt is indíthatnának a játékokon.

Lehmann Csongor, triatlon
Lehmann Csongor lehet a magyar olimpiai csapat egyik meglepetésembere
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Tóth Tamás világ- és Európa-bajnoki bronzérmes triatlonos, a nemzetközi szövetség elnökségi tagja és a szervezet sportolói bizottságának elnöke kiemelte, hogy pénteken, Mexikóban rendezik a vegyesváltók olimpiai pótkvalifikációs viadalát, és 

ha a magyaroknak ott sikerül kiharcolni a kvótát, akkor három férfi és két női versenyző utazhat Párizsba.

"Ha sikerül kijutni, akkor a csapat részéről szinte biztos vagyok egy pontszerző eredményben az olimpián, míg egyéniben Lehmann Csongort emelném ki, mert neki nagyon jó esélyei vannak arra, hogy szintén pontszerző legyen, ahogyan a nőknél Kuttor-Bragmayer Zsanettnak is. Talán a valaha volt legerősebb magyar csapat fog nekivágni az olimpiának" - jelentette ki Tóth Tamás, aki hangsúlyozta: a viadalt Párizs szívében rendezik, a Szajna vízminősége miatt pedig egyelőre nem kell aggódni, mert a döntést csak közvetlenül a verseny előtt hozzák majd meg.

Új korszakot nyit a sportág életében a Magyar Triatlon Szövetség sajtótájékoztató, Magyar Triatlon Szövetség, MagyarTriatlonSzövetség, Tóth Tamás
Tóth Tamás pontos tájékoztatást adott a párizsi körülményekről
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

"A nemzetközi szövetség elnökségi tagjaként látom, hogy 

mindenféle biztonsági intézkedéseket tesznek majd meg a szervezők a verseny rajtjáig, a rosszabb, esős idő esetére pedig ki van alakítva egy pótnap,

amelyre el lehet tolni a viadalt. A technikai bizottság, az orvosi bizottság, a szervezőbizottság, valamint a nemzetközi szövetség képviselői közösen hoznak döntést a laboreredmények és az előrevetített lehetőségek alapján a verseny előtt" - mondta.

Kindl Gábor, a hazai szövetség elnöke elmondta, szeretnének egy nagy nemzetközi versenyt Magyarországra hozni és a román szövetséggel együttműködve létrehozták a "Friendship series" (Barátság-sorozat) elnevezésű kezdeményezést. Emellett elindították a "Próbáld ki a triatlont!" programot, amely a szabadidősportolóknak ad lehetőséget a versenyzésre.

Új korszakot nyit a sportág életében a Magyar Triatlon Szövetség sajtótájékoztató, Magyar Triatlon Szövetség, MagyarTriatlonSzövetség,
Kindl Gábor éppen három éve lett a Magyar Triatlon Szövetség elnöke
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az idei szezonban már nemcsak a versenyengedéllyel rendelkező triatlonosok indulhatnak el azon a 12 viadalon, amely szerepel a programban, hanem azok is, akik amatőr sportolóként akarják kipróbálni a sportágat.

"Agárdon már volt egy tesztversenyünk, amellyel kapcsolatban kaptunk pozitív visszajelzéseket, a tanulságokat pedig levontuk. Májusban még lesz két eseményünk, de a szezon igazából júniusban rajtol, mert a valódi jó időt szeretnénk a többi versennyel megvárni. Különböző távokon lehet majd becsatlakozni a szupersprinttől a középtávig" - mondta a programról Szieber Ákos, a hazai szövetség operatív és kommunikációs igazgatója.

Aki ebben részt vesz, az az olimpiai ötpróbában is részt vehet, pontot szerezhet. Nagyon örülünk az együttműködésnek az Aktív Magyarországért államtitkársággal, és nagyon hálásak vagyunk a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának is Schmidt Ádám vezetésével, mert komoly, empatikus támogatást kapunk tőlük

 - emelte ki Kindl Gábor.

Új korszakot nyit a sportág életében a Magyar Triatlon Szövetség sajtótájékoztató, Magyar Triatlon Szövetség, MagyarTriatlonSzövetség,
Szieber Ákos szerint remekül indult a szövetség új kezdeményezése
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A "Friendship series"-ről szólva az elnök elmondta, ennek lényege, hogy 

a magyarok és a románok a meglévő versenyeiket "kapcsolják majd össze", aki mindkettőn elindul, az exkluzív ajándékot kap a magyar szövetség jóvoltából,

 a románok pedig a kezdeményezéssel összefüggő marketingtevékenységet és a dizájnt vállalták.

"Bármilyen nemzet indulhat ezeken a versenyeken, sokan érdeklődtek is már, és a nemzeti szövetségeknek lesz lehetőségük csatlakozni saját kiemelt versenyeikkel. A fő üzenet, hogy ne háborúzz, hanem triatlonozz!" - fogalmazott Kindl Gábor.

Kapcsolódó cikkek: