Vágólapra másolva!
A Magyar Triatlonszövetség elnöke a szervezet szerdai sajtótájékoztatója után az Origónak elmondta, jól tudja, mekkora élmény Párizs központjában versenyezni, és arról is beszélt, hogy milyen céljai vannak Magyarországon a világ egyik legnépszerűbb sportágának.

Kedden a fővárosi Duna-parton tartott sajtótájékoztatót a Magyar Triatlon-szövetség, melynek elnöke Kindl Gábor maga is évtizedek óta űzi a sportágat. Hogy nem kívülállóként csöppent a triatlon világába, azt jól mutatja az a kis színes részlet, amit megosztott az Origóval, miután lapunknak is nyilatkozott az esemény hivatalos részének lezárultával.

"Elmondhatom, hogy pontosan tudom, milyen érzés lesz a versenyzőknek Párizs középpontjában, a Trocaderón és környékén versenyezni. Én magam ugyanis még 1987-ben ott voltam a második párizsi triatlonon, mi is a Szajnában úsztunk, aztán kitekertünk Versailles-ba és vissza, majd a futás a belvárosban."

Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, Magyar Triatlon Szövetség, MagyarTriatlonSzövetség, KindlGábor,
Kindl Gábor tudja, hogy miről beszél, amikor egy párizsi triatlonversenyről van szó
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A sportvezető elmondta, akkor sem voltak könnyűek a körülmények, ahogy most is sok rémhírt hallani a Szajna vízminőségéről.

Azóta viszont már számos fejlesztés történt, és a mai napig megannyi olyan kezdeményezés és technikai előkészület zajlott és zajlik, ami lehetővé teszi, hogy a sportolók biztonságban úszhassanak a Szajnában. Például van egy hatalmas tisztavíz- tárazó, amit szükség esetén bele tudnak engedni a folyóba. Folyamatosan tesztelik a vízminőséget, magyarán óriási havária kell ahhoz, hogy boruljon a program

- szögezte le az elnök, akit éppen három éve, 2021 májusában választottak meg a posztjára.

"A hivatalt magát csak később, novemberben tudtam elfoglalni egy adminisztratív probléma miatt, de szerintem mondhatom, hogy rengeteget haladtunk előre. Először is elköltöztünk a szövetség számára méltatlan helyről, és ma már mi is a magyar sport Parlamentjében, a Magyar Sport Házában vagyunk. 

Ha a sportág csúcsán kezdjük a felsorolást, akkor ki kell emelni, hogy rendkívül jól állunk az olimpiai kvalifikációt illetően, hiszen rajtunk kívül egyetlen nemzetnek, a házigazda és sportági nagyhatalomnak számító franciáknak van négy férfi versenyzőjük az első harmincban.

Léptünk előre az utánpótlásban is, ahol rendkívül eredményesek vagyunk, miközben figyelnünk kell arra is, hogy ezeket a tehetséges fiatalokat ne égessük ki idő előtt, hanem úgy kezeljük őket, hogy hosszú és eredményes sportpályafutásuk legyen" - mondta az elnök, aki a szövetség további terveiről is beszélt. Ezek közé tartozik, hogy újra nagy nemzetközi versenynek adjon otthont hazánk.

Új korszakot nyit a sportág életében a Magyar Triatlon Szövetség sajtótájékoztató, Magyar Triatlon Szövetség, MagyarTriatlonSzövetség,
A korábbi olimpikon, Tóth Tamás (jobbra) mellett is többen dolgoznak a sportág sikeréért a nemzetközi szövetségben
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

"Tíz éve éppen itt a Kopaszi-gáton nyert bizonyságot, hogy egy nagy világverseny, egy Európa-bajnokság mekkora mozgósítóerővel bír a sportág számára, ezért szeretnénk újra rangos világversenyt hozni hazánkba. Kezdetben talán kissé túlzóak voltak az álmaink, de ma már pontosan tudjuk, hogy mire vagyunk képesek és mire vannak meg a lehetőségeink. 

Egy olyan nagy nemzetközi versenyt szeretnénk, ahol a profik és az amatőrök találkozhatnak. Ez ugyanis a triatlon egyik varázsa, hogy a kezdők ugyanazon a pályán együtt versenyezhetnek azokkal a profikkal,

akik adott esetben akár hét számjegyű összeget keresnek euróban vagy dollárban a triatlonból."

A szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a triatlon azon sportágak közé tartozik, amelyek kiválóan meg tudnak élni a piacról, és amelynek egyik (sokadik) ereje abban is rejlik, hogy "elképesztő helyeken lehet versenyeket rendezni, amelyek hihetetlen élményt adnak az indulóknak".

A triatlon Magyarországon is jó állapotban van, de mindig minden lehetne egy kicsivel jobb.

"Kell még egy kis szemléletváltás, hogy igazán elismert sportág legyen itthon a triatlon, és ebben szerintem óriás segítségünkre lehet egy jó párizsi eredmény. 

De fontos megjegyezni, hogy örömmel látjuk, hogy jó úton haladunk, különösen, mióta Schmidt Ádám átvette Honvédelmi Minisztérium alá került sportállamtitkárságot, egy egészen új szemlélet alakult ki,

melyben sportágspecifikus mérőszámok alapján (tömegbázis, népszerűség, olimpiai eredmény) osztják a támogatásokat, és mi a második kategóriába kerültünk. Igyekszünk idővel az első kategóriába kerülni, elvégre mégiscsak 

egy olyan sportágról beszélünk, amelyet több millióan űznek, és valamennyi földrészen jelen van.

Nagyon komoly verseny folyik minden Eb-, vb- és olimpiai éremért, mi pedig igyekszünk minden támogatást biztosítani a magyar sportolóknak, hogy fel tudják venni a harcot a világ legjobbjaival" - monda Kindl Gábor.

Bicsák Bence, triatlon,
Bicsák Bence 7. helye a tokiói olimpián az eddigi legjobb magyar eredmény
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerdai sajtóeseményen többen is jelen voltak, akik hazánkat képviselik a nemzetközi szövetség legmagasabb szintjein. A korábbi olimpikon versenyző, Tóth Tamás mellett, az év legjobb európai versenybírójának megválasztott Nagy Alpár és a világszövetség, a World Triathlon (WT) fenntarthatósági bizottságának tagja, Schmitt Petra is megtisztelte az eseményt. Azaz a magyar triatlon nemzetközi elismertségére nem lehet panasz, vetettük fel.

És rajtuk, illetve a WT sportigazgatóján, Márkus Gergelyen kívül is még számos remek magyar szakember dolgozik a sportág nemzetközi vezetésében, amire nagyon büszkék vagyunk, és igyekszünk mindent megtenni, hogy méltóak legyünk a bizalomra.

Egy sportág jelenét és sok esetben a jövőjét is meghatározza, hogy része-e az olimpiai programnak, és, ha igen, mint ahogy a triatlon az, akkor hogy szerepelnek a sportolók az ötkarikás játékokon. Három éve Tokióban remekeltek a magyarok: Bicsák Bence hajszállal maradt le a pontszerzésről és lett 7., míg Bragmayer Zsanett minden idők legjobb női eredményét elérve lett 12. Vagyis a léc nagyon magasra került.

"Sok múlik majd azon, hogy a magyar férfi versenyzők, hogy tudnak csapatként együttműködni az egyéni versenyben, és szerintem nem alaptalanul bízhatunk a mix váltóban, amelyik minden versenyen képes volt borítani a papírformát és a várakozások fölött szerepelni. Ha ezt a csapatszellemet sikerül a pályára vinni, akkor nagyon szép eredményeknek örülhetünk" - zárta Kindl Gábor.

Kapcsolódó cikkek: