Vágólapra másolva!
Bejelentette a visszavonulását Joseph Schooling, aki Szingapúr első olimpiai bajnoki címét szerezte. Schooling neve nekünk is ismerős lehet, hiszen 2016-ban, Rióban ő volt az, aki óriási meglepetésre megnyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét, mögötte pedig holtversenyben lett ezüstérmes Michael Phelps, Cseh László és Chad le Clos.

Hihetetlen forgatókönyv

Michael Phelps ötödik érmét nyerte Rióban, ezt megelőzően négy aranyérme volt, nem mellékesen pedig ez volt az utolsó egyéni olimpiai döntője a 23-szoros bajnoknak. A dél-afrikai Chad Le Clos a 200 gyors után újabb számban lett második, 

Cseh Lászlónak pedig ez pályafutása negyedik olimpiai ezüstérme volt, de felért egy arannyal, hiszen elképesztően mélyről jött vissza azok után, hogy 200 pillangón csak a hetedik lett.

Az ezüstérmes Michael Phelps és Cseh László mellett James Schooling, illetve a szintén ezüstérmes Chad Le Clos
Fotó: GABRIEL BOUYS / AFP

Azt nem mondhatni, hogy Schooling teljesen ismeretlen név volt a szakmában, de ezt megelőzően csak egy világbajnoki bronzérme volt, ami szintén első volt Szingapúr történelmében. Schooling a mai napig Szingapúr egyetlen olimpiai bajnoka.

Schooling nyolc szingapúri rekordot tart, ebből hatot egyéniben.

Eltiltás után vonult vissza

Schooling 2017-ben még bronzérmet szerzett a budapesti világbajokságon, majd ott volt a 2021-re halasztott tokiói olimpián is, de egyik számában sem jutott túl már az előfutamokon sem.

2022-ben Schoolingot eltiltották, miután füvezésen kapták Vietnámban, ami azért is volt érdekes, mert Szingapúrban nagyon kemény drogellenes törvények vannak. Ha valakinek a vizeletében kábítószert mutatnak ki, az tíz éves börtönbüntetést is kaphat, a kereskedelemért pedig halálbüntetés is járhat. A hivatalos közlemény alapján Schooling vizeletében nem találtak nyomokat, de eltiltották az akkor 27 éves sportolót.  

Schooling közleményben kért bocsánatot, arra hivatkozott, hogy nehéz időszakot élt meg, hiszen nem sokkal korábban veszítette el az édesapját. A sportember akkor töltötte katonai szolgálatát, ezt követően pedig nem kaphatott további eltávot a szolgálatai alatt.