Vágólapra másolva!
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba a Sportrádió Hazafutás című műsorában arról beszélt, hogy bízik benne, Milák Kristóf ott lesz a keddtől péntekig tartó úszó országos bajnokságon.

Az interneten az a hír kezdett el terjedni, miszerint Milák Kristóf ismét eltűnt, holott már korábban arról volt szó, hogy az olimpiai bajnok részt vesz a keddtől péntekig tartó úszó országos bajnokságon. Az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba nem tudta megerősíteni és cáfolni sem a hírt, de bízik benne, hogy nem történik kellemetlen meglepetés.

MILÁK Kristóf
Milák Kristóf körül továbbra is rengeteg a kérdőjel
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Kezdődik a bajnokság, színt kell vallani, tehát ott minden kiderül holnap. Régen találkoztam vele, az elmúlt hetekben nem.

Jöjjön ki ebből a gödörből, amiben van és térjen vissza a megszokott formájához" - mondta Milák Kristóf helyzetéről Sós Csaba.

"Tenerifében meglepően jó állapotban volt és remekül edzett, ez az utolsó információm róla. 

Azt kérték, hagyjuk őt nyugodtan, hagyjuk békén, én így teszek. Szerintem ott lesz az ob-n és úszni is fog" -

tette hozzá a szövetségi kapitány.